A magyar lakosság büszke a sportolókra
A lakosság döntő többsége büszke a magyar sportolók riói olimpián elért sikereire - derült ki a Századvég Alapítvány közvélemény-kutatásából.
2016. szeptember 7. 12:24

A felnőttek körében végzett felmérés szerint a társadalom 88 százalékából pozitív érzéseket vált ki, 66 százalékát pedig nagy büszkeséggel tölti el a magyar sportolók jó teljesítménye. A kutatási eredmények emellett arra is rámutattak, hogy a válaszolók 53 százaléka úgy véli, a magyar csapatért, sportolókért való szurkolás erősítette a magyar emberek összetartását.

 A megkérdezettek 80 százaléka kísérte figyelemmel az olimpiai eseményeket, mintegy 70 százalékuk pedig rendszeresen nézte a közvetítéseket. Utóbbi kategória 96 százaléka jellemzően otthonában követte a versenyeket. A válaszadók 40 százaléka az olimpia hátteréről is nézett, olvasott híreket, valamint 23 százalékuk televíziós és rádiós szakértői beszélgetések iránt is érdeklődött, 16 százalék pedig olvasott is ilyen elemzéseket. Tíz nézőből kilenc elégedett volt a Magyar Televízió közvetítésének színvonalával (61 százalék teljes mértékben, míg további 27 százalék elégedett volt).

A kutatás alapján a lakosság 74 százalékának általában jó véleménye van a magyar sportolókról. A vizsgálat arra is irányult, hogy melyek azok a sportágak, illetve olimpikonok, amelyeket/akiket figyelemmel kísértek a megkérdezettek. A válaszok alapján 43 százaléknak nincs kifejezetten kedvenc sportága, illetve 60 százalékának nincs kedvenc olimpikonja. A válaszadók nem egyes személyeknek, hanem az olimpián résztvevő magyar csapatnak, sportolóknak szurkoltak. Az olimpiai sportágak közül az úszás, a vízilabda és a kajak-kenu a legkedveltebbek a magyar lakosság körében, míg a legnépszerűbb olimpikonok az úszók és a vívók közül kerülnek ki, a leggyakrabban Hosszú Katinkát, Szilágyi Áront, Cseh Lászlót, Kozák Danutát és Imre Gézát jelölték meg a válaszadók.

A kutatás arra is kereste a választ az olimpiai szereplés kapcsán, hogy a magyar lakosság szerint van-e összefüggés a sport kiemelt kormányzati támogatása és a sportolók jó teljesítménye között. A válaszadók kétharmada szerint van kapcsolat a két tényező között. A válaszadók szerint kiemelten fontos a szabadidős sport, valamint a fiatalok sportolásának kormányzati támogatása is, a megkérdezettek 91 százaléka, valamint 97 százaléka említette ezen két területet.

A Századvég telefonos kérdőíves közvélemény-kutatást végzett augusztus 15. és 29. között. Ennek során 2000 véletlenszerűen kiválasztott felnőttkorú személyt kérdezett meg CATI-módszerrel. A kutatás korcsoportra, nemre, iskolai végzettségre és településtípusra reprezentatív. Az elemzésben közölt adatok - a mintavételből fakadóan - legfeljebb plusz-mínusz 2,2 százalékponttal térhetnek el attól az eredménytől, amit az ország összes felnőtt lakosának megkérdezése eredményezett volna.

MTI
  • Gyurcsányi fordulat: igazat mondott
    A gyurcsányi cél ez volt: „visszaadni a baloldalnak a hitét, hogy megcsinálhatja, hogy nyerhet. Hogy nem kell lehajtani a fejét ebben a kurva országban. Hogy nem kell beszarni Orbán Viktortól…” Mi fűtötte? Az, hogy „ történelmet csinálok. Nem a történelemkönyveknek, arra szarok.”
  • Pluralizmus Ismét Működésben – PIM
    Ez itt a kérdés – Otthonosabbá tenni a magyar világot. Ezzel a címmel készített negyvenperces beszélgetést az M5-ös művelődési köztelevízió a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójával, Demeter Szilárd székelyföldi íróval, költővel, filozófussal.
  • Gulyás: 663 milliárd forint kerül a járványügyi alapba
    A kormány magán kezdte a koronavírus-járvány miatt szükséges takarékosságot, így elvon és átcsoportosít a tárcáktól összesen 1345 milliárd forintot, ami a gazdaság védelmére és újraindítására létrehozott alapban áll rendelkezésre. A járvány elleni védekezési alapba 663 milliárd forintot biztosítanak, abba be kell fizetni az idei párttámogatások 50 százalékát, a multinacionális láncokat terhelő kereskedelmi adót, a pénzügyi szektor hozzájárulását és a gépjárműadó önkormányzatoknak járó részét - jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton az online kormányinfón.
  • A rendeleti kormányzásról és a lelki patikáról
    Bebizonyosodott, hogy bajban nemzetállami alapon van működőképes megoldás.
  • Magyarországon megfelelő időben, megfelelő intézkedések történtek a járvány elleni védekezésben
    Egy hónapja regisztrálták az első megbetegedéseket Magyarországon, é megfelelő időben, megfelelő intézkedések történtek a koronavírus-járvány elleni védekezésben - emelte ki az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szombati online sajtótájékoztatóján. Müller Cecília felhívta a figyelmet arra, hogy a jó idő ellenére is tartsák be az emberek a korlátozó intézkedéseket.
MTI Hírfelhasználó