A krónikás kronológiája
Bakos István: Nemzetépítő Kísérlet - A Magyarok Világszövetsége Kronológiája 1989-2000 című hiánypótló összeállítását ajánljuk, mely a Magyarok IV. Világkongresszusának 20. évfordulója alkalmából jelent meg a RETÖRKI kiadásában.
2016. szeptember 1. 16:46

A kötet szerzőjétől Bakos István művelődéskutatótól, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum külsős munkatársától idézünk: „E kurta Krónikában mintegy bevezetőként vázoltam, amit a készülő MVSZ Kislexikonban szereplő szervezetek, személyek révén dokumentálva bemutatok, s amit részletesebben dokumentálva láttatunk az alábbi Kronológiában is. Nevezetesen azt, hogy a rendszerváltozás nyomán újjászerveződő MVSZ tagjainak, tagszervezeteinek társadalmi-politikai összetétele, orientációja miképpen alakult, s azt, hogy miként működött a magyarok világszervezete a tárgyalt évtizedben. 

Kronologikusan követhetjük a legfontosabb változást, amikor a heterogén magyar szórvány óhazai kötődését, kapcsolatait és megmaradását, illetve a pártállami politikát szolgáló intézményből - a Kárpát-medencei és a magyarországi szervezetek fokozatos bevonása nyomán - a világ magyarságának érdekképviseletét vállaló, szervezeteit átfogó össznemzeti szövetséggé alakították át. A Csoóri Sándor elnök vezette MVSZ az 1989-2000 közötti időszakban a nemzeti összefogás építő kísérletét szolgálta.

Nyomon követhető az MVSZ személyi-szervezeti feltételeinek, gazdasági-vagyoni körülményeinek alakulása, amely erősen befolyásolta az önfejlesztő kísérleti program működésének sikerét és kudarcát, csakúgy, mint a hazai társadalom, az elcsatolt nemzetrészek és a nyugati magyarság helyzete, illetve a térségünkben zajló politikai változások.

Az MVSZ Kronológiában a rendszerváltozás során újra-és újjászerveződő Magyarok Világszövetsége önépítő, nemzetépítő kísérletét, a III-IV. Világkongresszust megelőző és azt követő néhány év fejleményeit - a tágabb politikai környezet ideható eseményeinek említésével - időrendben mutatom be.

A számos forrásból gyűjtött tények, események vázolják az MVSZ nemzetépítő kísérletét, amelynek 1994-től 1999-ig magam is közreműködő képviselője voltam.”

A kötetet a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum (RETÖRKI) adta ki és az Antológia Kiadó gondozásában, 2016-ban jelent meg Lakiteleken, melyet olvasásra szívesen ajánlunk.

gondola
  • Gyurcsányi fordulat: igazat mondott
    A gyurcsányi cél ez volt: „visszaadni a baloldalnak a hitét, hogy megcsinálhatja, hogy nyerhet. Hogy nem kell lehajtani a fejét ebben a kurva országban. Hogy nem kell beszarni Orbán Viktortól…” Mi fűtötte? Az, hogy „ történelmet csinálok. Nem a történelemkönyveknek, arra szarok.”
  • Pluralizmus Ismét Működésben – PIM
    Ez itt a kérdés – Otthonosabbá tenni a magyar világot. Ezzel a címmel készített negyvenperces beszélgetést az M5-ös művelődési köztelevízió a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójával, Demeter Szilárd székelyföldi íróval, költővel, filozófussal.
  • Tisztifőorvos: sok új fertőzött várható Magyarországon
    Várhatóan egyre több embert fertőz meg Magyarországon az új koronavírus, sok új esetet fognak diagnosztizálni - jelentette ki az országos tisztifőorvos a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs vasárnapi online sajtótájékoztatóján.
  • Magyar égtájak
    A párizsi béketárgyalások idején hazánk területének döntő része idegen katonai megszállás alá került – még az ország fővárosa, Budapest is.
  • Jól vizsgázott a korlátozott bevásárlónap
    A vevők döntő többsége tisztában volt a kijárási korlátozás során megosztott vásárlási időt bevezető új bolti működéssel – mondta Vámos György az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára.
MTI Hírfelhasználó