Kell az önkritika az olimpia után
Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) sportigazgatója azt mondta, néhány sportágnak, szövetségnek és egyesületnek érdemes lesz önkritikát gyakorolnia a Rio de Janeiró-i ötkarikás játékokat követően.
2016. augusztus 22. 23:22

“Néhány sportvezető feltehetően a csodában is bízva fogalmazta meg a reményeit, vagy rosszul ítélte meg az ellenfelek tudását. Bármi is történt, a magyar olimpiai csapat – köszönhetőn elsősorban az érem- és pontszerzőknek – helyt állt Rióban, így azt is kimondhatom, hogy soha ne legyen a mostaninál rosszabb a mérlegünk a nyári olimpiákon” – nyilatkozta a sportvezető hétfőn a MOB honlapján.

Hozzátette: van mit ünnepelni, lesz mit elemezni, a következtetések levonása viszont csak akkor történhet meg, miután a sportszövetségek már alaposan körülnéztek a saját házuk táján, és megállapították, mit tettek jól, és mit nem.

Az olimpiai és hatszoros világbajnok öttusázó a Rio de Janeiró-i rendezéssel kapcsolatban megjegyezte, hogy “igazságtalanság lenne csúnyán ledorongolni az éppen magunk mögött hagyott olimpiát, dacára annak, hogy sok előre nem látható feladatot magunknak kellett megoldanunk. Emellett az sem tagadható, hogy a szervezettség és a tisztaság alapvető kritériumának is csak részben tudtak megfelelni a házigazdák.”

A magyar küldöttség szereplése kapcsán Fábián kijelentette: a 15 éremre és a nemzetek versenyében elfoglalt 12. helyre nemcsak a MOB, hanem az egész ország büszke lehet. “Soha nem fordult még elő, hogy két magyar sportoló – Hosszú Katinka és Kozák Danuta – a résztvevők 10 ezer főnél is népesebb körének legeredményesebb 10 helyezettje közé kerül.”

A sportigazgató hangsúlyozta továbbá, hogy a nyolc magyar aranyérem közül hetet nők szereztek. “A 160 tagú csapatban voltak olyanok, akik kitettek magukért, és aztán ünnepelhettek, de olyanok is, akik mindent beleadtak, mégsem érték el a céljukat” – mondta.

m4sport.hu
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
MTI Hírfelhasználó