Gazdaságélénkítő csomag jön ősszel
Fontos munkaerőpiaci lépésekről dönt a kormányzat
Az eddiginél is jobb teljesítményre ösztökélné a kormány a gazdaságot, ezért több területet is érintő élénkítőcsomagon, köztük a foglalkoztatás növekedését segítő intézkedéseken dolgozik a szaktárca – tudta meg a Magyar Idők. A Magyar Időknek Varga Mihály szakminiszter úgy fogalmazott: azt kell elérni, hogy 3–5 százalék közötti tartományban gyarapodjon a gazdaság. A második negyedévben elért 2,6 százalékos mutató megfelelő kiindulópont lehet.
2016. augusztus 13. 14:42

Összetett intézkedéssorozaton dolgozik a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), a lépések a gazdaságnak adnának újabb lökést – tudta meg a Magyar Idők.

A szaktárca vezetője a Magyar Időknek azt mondta: az előkészítő munkákkal feltehetően szeptemberben elkészülhetnek. Ezt követően kerülhet az intézkedéscsomag a kormány, illetve ha szükséges, az Országgyűlés elé.

Az a cél, hogy Magyarország gazdasága a következő években legalább 3–5 százalék közötti növekedést mutasson fel, ehhez azonban több területen is segítő intézkedésekre van szükség. Tenni kell például a hazai munkanélküliség további mérsékléséért, a jelenlegi öt százalék körüli szintet háromszázalékosra kell leszorítani. – Ha ezt elérnénk, lényegében teljes foglalkoztatásról beszélhetnénk Magyarországon – mondta Varga Mihály.

Ezzel párhuzamosan enyhíteni kell a munkaerőhiányt például a foglalkoztatást segítő intézkedésekkel és átképzési programok indításával. A kitörés lehetőségével kecsegtető iparágak – például a gyógyszeripar, a vegyipar, a zöldenergia-ipar és a turizmus – fejlesztése sem maradhat el. Ráadásul a térségbeli országokat, a közvetlen versenytársainkat sem veszíthetjük szem elől.

A tárcavezető szerint a további fejlődéshez megfelelő kiindulópontot ad az ország jelenlegi helyzete. Példaként a statisztikai hivatal tegnapi közlését idézte fel, mely szerint a második negyedévben – az előző év azonos időszakához viszonyítva – 2,6 százalékkal nőtt a magyar gazdaság. – Az adat több szempontból is fontos – fogalmazott Varga Mihály. Először is azért, mert beigazolódott, hogy az előző negyedévben kivételes, egyszeri események miatt lassult 0,9 százalékra a növekedés.

– Az év elején a hazai autóipar termelésében változás állt be, s alacsony volt az uniós források felhasználása is – emlékeztetett a miniszter –, ám ha ilyen események nem következnek be, a magyar gazdaság stabilan képes tartani a jelenlegi növekedési ütemet. A második negyedévben sem a várt mennyiségben érkeztek az uniótól a források, ennek ellenére is 2,6 százalékos volt a bővülés. – Ez azt bizonyítja, hogy a magyar gazdaság nem függ olyan mértékben az uniós pénzektől, mint azt manapság sokan hangoztatják.

Fejlődni, gyarapodni a magunk erejéből is képesek vagyunk – szögezte le.

Az építőipart kivéve valamennyi ágazat jól teljesített a második negyedévben. Az ipar termelése – az első negyedévi visszaesés után – visszatért a normális kerékvágásba. A mezőgazdaságban a belvíz-, a vihar- és a fagykárok ellenére is jó termés ígérkezik, a szolgáltatásoknál pedig komoly növekedést mértek. A lakosság ugyanis egyre többet keres: az első fél évben 6-6,5 százalékkal emelkedtek a bruttó bérek.

Az építőipar ugyan csalódást okozott de az év második felében – a miniszter szerint – itt is változásra lehet számítani, a családi otthonteremtési kedvezmény és az áfacsökkentés ugyanis lendületet adhat az építkezéseknek.

---------------------------------------------------------------

Maradhat a lendület

A várakozásoknál lényegesen gyorsabb ütemben nőtt a magyar GDP a második negyedévben, meredeken gyorsulva az első negyedévhez képest – értékelte a friss adatokat Suppan Gergely. A Takarékbank elemzője szerint a növekedéshez a legnagyobb mértékben a piaci szolgáltatások járultak hozzá, míg az első negyedévi visszaesést követően ismét bővült az ipar. A kedvező terméseredmények miatt pedig a mezőgazdaság teljesítménye is növekedett.

Az elemző szerint a következő negyedévekben tovább élénkülhet a növekedés, miután várhatóan nem lanyhul az emberek vásárlási kedve, vagyis a fogyasztás tovább nőhet, mégpedig a foglalkoztatás és a reálbérek kiemelkedő növekedése következtében.

Kérdéses az ütem fenntarthatósága

Látható, hogy az első negyedévben tapasztalt gyengélkedést követően újra lendületet vett a magyar gazdaság. Az adat meglepetést jelentett, hiszen az elemzői várakozások – köztük a miénk is – két százalék körül szóródtak – mondta megkeresésünkre Ürmössy Gergely.

Az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője rámutatott: a növekedést elsősorban a piaci szolgáltatások, az ipar és a mezőgazdaság hajtotta a második negyedévben. Ezzel szemben az építőipar továbbra is visszafogta a növekedési ütemet. Meglátása szerint a háztartások fogyasztása lehet a keresleti oldalon az elsődleges hajtóerő. Másodsorban pedig a külkereskedelmi tevékenység segíthet még a növekedésen.

Valamennyire várható volt

Akár a korábban előre jelzett 2,2 százaléknál is kedvezőbb lehet az idei év átlagos teljesítménye, bár ahhoz, hogy a kormányzat által várt 2,5 százalék elérhető legyen, az év második felében átlagosan 3,2 százalékos növekedésre lenne szükség – mondta Virovácz Péter. Az ING vezető elemzője kommentárjában kifejtette: a második negyedéves kedvező eredmény az elmúlt negyedév havi rendszerességgel közzétett adatai alapján többé-kevésbé várható volt.

A vártnál jobb növekedés láttán az elemző úgy vélte, a beruházások is kedvezőbben alakulhattak, bár éves összevetésben továbbra is visszafogó erő lehet, tekintettel a tavalyi évi rendkívül magas bázisra, amit az uniós források masszív lehívása okozott.

magyaridok.hu
  • A nyugat-európai liberálisok vallása a hungarofóbia
    Annyira nem bigottak, hogy ezért a vallásért Husz Jánosként a máglyára menjenek. Nem akarnak mártírok lenni, noha a mártír legyőzhetetlen ellenfél. Az ő vallásuk másról szól. Vallásuk másik fontos rítusa ugyanis: sorakozás a kasszánál.
  • Horror bohózat a párizsi ügyészségen
    Noha maguk a rendőrök sem mernek behatolni a város jó néhány területére, az ügyészség egy sokkal súlyosabb bűncselekménnyel foglalkozik: a német WDR köztelevízió 37 éves munkatársa szerint Giscard d'Estaing a párizsi irodájában rögzített interjú során háromszor is megérintette a fenekét.
  • Énekelt vallomás a nemzeti összetartozás évszázados megtartóerejéről
    A nemzeti összetartozás napjához, eszméjéhez, a trianoni békediktátum százesztendős keserűségéhez méltó dalt alkotott, a Hungarofest Nemzeti Rendezvényszervező felkérésére a Csík zenekar. A Hazám, hazám, édes hazám kezdetű népdalt dolgozták át oly módon, hogy az elszakított országrészek mindegyikét egy-egy énekes képviseli. Természetesen az anyaországban született művészek szintén hallhatók a kompozícióban, miként Tátrai Tibor szívszorító gitárszólója is hitet tesz az összetartozásról.
  • Áder: A magyar nemzet nemcsak volt, de lesz is
    A magyar nemzet nemcsak volt, de lesz is - mondta Áder János államfő a trianoni békeszerződés aláírásának századik évfordulóján, az Országgyűlés emlékülésén, csütörtökön.
  • Szerencsés Károly: A revízió a magyarság számára erkölcsi kötelesség
    Szerencsés Károly a történelemtudomány kandidátusa, habilitált egyetemi docens, az ELTE BTK Történelemtudományi Doktori Iskola alapítója és tanára. Rendszeresen publikál jobboldali napi- és hetilapokban. A békediktátum századik évfordulója alkalmából kérdeztük a Monarchia hamis gyámságáról, a dualizmus bénító erejéről, a revízió és a „magyar igazság” kapcsolatáról, valamint a paradoxonról, a feloldhatatlannak tűnő ellentétről, ami Trianonban rejlik. Kérdéseinkre válaszolva elmondta, hogy a revízió valójában azért bukott el, mert a „győztesek” a nemzetiszocializmus és a fasizmus „szekeréhez kötötték”. Így került szembe a magyarok igazsága egy másik, sokkal dominánsabb igazsággal. Ezek után már nem volt kérdés, hogy melyik érvényesülhetett. A tanulság pedig az, hogy a magyarok számára „erkölcsi kötelesség” bejuttatni a saját igazságukat a regnáló, uralkodó igazság keretei közé. Ettől függ a múltunk és a jövőnk létjogosultsága is.
MTI Hírfelhasználó