Hisztéria a Városligetben
A Fidesz szerint politikai hisztéria zajlik a Városliget körül. A kormánypárt az MTI-nek szerdán küldött közleményében úgy fogalmazott: "az ellenzék csak balhézni tud, de építeni nem".
2016. július 6. 12:33

A Fidesz-frakció szerint ha a baloldalon múlik, akkor Budapesten semmilyen fejlesztés és felújítás nem történt volna az elmúlt években, "kormányzásuk alatt hagyták lepusztulni a Városligetet és a főváros más természeti, építészeti értékeit is".

A mostani fejlesztéssel a Városliget szebb, zöldebb, fásabb lesz, a főváros legszebb parkjává válik - ígérte a nagyobbik kormánypárt, hangsúlyozva, hogy csökken a betonfelület, a zöldterület nagysága nő, több fa és cserje lesz, a kivágott fákat pedig többszörösen pótolják.

Kiemelték a közlekedési múzeum megújítását is, közölve, hogy a régi, rossz állapotú épület bontása után megkezdődik az alapításkori állapot helyreállítása. A múzeum térszint alatti bővítésével a felszíni területe csökken, így ezer négyzetméterrel nagyobb lesz a parkfelület - jegyezték meg, hozzátéve, hogy az eddigi aszfaltozott parkolók nagy részének helyén is zöldfelületet hoznak létre.

A Fidesz szerint ezekből is látszik, hogy a tiltakozásoknak semmilyen alapja nincs, azok kizárólag politikai célokat szolgálnak.

"Az ellenzéket és aktivistáikat" arra kérte a kormánypárt, hogy "fejezzék be a hírhamisítást és a hisztériakeltést" a Városliget ügyében, ne akadályozzák a jogszerű munkálatok folytatását.

A Városliget Zrt. szerdán közölte az MTI-vel, hogy elkezdték bontani a Városligetben a Hungexpo irodaházakat, kiürítik a területet. Az MTI helyszínen tartózkodó munkatársa azt látta az Olof Palme sétányon, hogy már szinte az összes tiltakozó aktivista a kerítésen kívül van, és sok rendőr veszi körül őket. A Budapesti Rendőr-főkapitányság azt írta a police.hu oldalon, hogy senkit nem állítottak elő, tizenkét emberrel szemben viszont szabálysértési feljelentést tesznek.

-----------------------------------------------------

Rendőrök, közlemények és jogászkodás

„Jelenleg rendőrök nyomulnak be a Táborba” – tudatták az mno szerkesztőségével a ligetvédők nem sokkal nyolc óra előtt. Közben a Városliget Zrt. is közleményt küldött, melyből kiderül, hogy megkezdik a Hungexpo-irodaházak bontását.

Jogszabályba ütközik?

A ligetvédők szerint a rendőrök által lobogtatott dokumentum jogszabályba ütközik, mivel nem tartalmaz alapvető kellékeket, mint a kötelezettek nevét. Felhívják arra is a figyelmet, hogy „nem felel meg a valóságnak, hogy a terület építési terület, mert annak átadása az elektronikus építési naplóval igazoltan nem történt meg. Anélkül bárki kreálhat utólag papíron jegyzőkönyvet a birtokba adásról”. A jegyző tudatában van ennek! – teszik hozzá.

ÁVH!

A tüntetők verbálisan ostorozták az egyenruhásokat intézkedés közben, a vehemensebbek az ÁVH-sozást választották, míg a finomabbak a rendőrök lelkiismeretére próbáltak hatni. Volt, aki azt bizonygatta, hogy a saját unokáiktól veszik el a jövőt azzal, hogy a fakivágásokhoz asszisztálnak. Komáromy Gergely pedig azt emelte ki, hogy ott voltak a rendvédelmiek demonstrációján, hogy a jogaikért küzdjenek.

Dél után pár perccel elvitték az utolsó demonstrálót is a munkagép elől – jelentette az mno helyszíni tudósítója. A rendőrök a járművet továbbra is élőlánccal fogják körbe és hessegetik el az embereket az útjából.

Az első munkagép 11 óra előtt nem sokkal futott be a Kertemhez, a demonstrálók egyből célba is vették, többen leültek a jármű elé. A rendőrök körbevették a gépet és a tüntetőket is, akik között több politikus és közéleti szereplő is volt (Lányi András és Heltai László), és felszólították őket, hogy hagyják el a területet – jelentette helyszíni tudósító negyed tizenkettő után. A rendőrök nem sokat tétlenkedtek, egyre szűkítették az emberi kört, melyből az újságírók önszántukból távoztak, míg a demonstrálókat erővel vitték. A szimpatizánsok közben a lámpaoszlopokról próbálták a rendőrkörön belül lévő tüntetőket koordinálni. Közben olyanokat kiabálnak, hogy „rendőrállam.” Ahogyan szűkült a rendőrök köre úgy válik egyre hisztérikusabbá a helyzet, több kisebb incidens is volt.

Az első ülősztrájk

Ülősztrájkot folytatott körülbelül 30 aktivista a Kertem bejáratánál, miután kiszorították őket a helyről, a többi civillel együtt jóval többen voltak száznál. Viszont a nyilatkozgató politikusokkal és az újságírókkal együtt sincsenek annyian, mint a rendőrök – jelentette a helyszíni tudósító. A demonstrálók kijelentették, hogy egész nap a helyszínen lesznek. Közben a Facebook-oldalukon tüntetést hirdettek 17 órára a ligetvédők.

Leszedték az utolsó demonstrálót is a tetőről tíz órára. Egyikük elmondása szerint ő nem is volt odaláncolva, „de sajnos lebuktam” – kommentált miután levezették a tetőről. Az utolsó tüntető viszont valószínűleg oda volt láncolva és le kellett vágni. Korábban Komáromy Gergely zenész, aktivista arra hívta fel a figyelmet: szabályellenes, hogy a rendőrök mindenféle védőfelszerelés nélkül végeznek ilyen munkát.

MTI - MNO - gondola
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • Itália is a konzervatív erőkre számít
    A jövendő olasz kormány összes pártjával régi és jó kapcsolatot ápol a magyar kormány, ezért nem lesz nehéz együttműködni olyan kérdésekben, mint az illegális bevándorlás elleni fellépés vagy a családpolitika - hangoztatta Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója az MTI-nek az Olasz Konzervatívok. Európa, identitás, szabadság című konferencián, amelyen felszólalt Rómában pénteken.
  • Gazdasági válság radikális szélsőségekkel
    Az emberek félnek a közelgő téltől. Úgy, ahogy békeidőben még soha. A legnagyobb problémájuk nem a magyar és lengyel jogállamiság állítólagos hiányossága. Ezzel csak az Európai Parlament balliberális képviselőinek mindenre elszánt elitegységei vannak elfoglalva. Irigyeljük a problémáikat – írja Horváth József.
  • Orbán: hazudtak Brüsszelben az európai embereknek
    Hazudtak Brüsszelben az európai embereknek, amikor azt mondták, hogy a szankciókat nem terjesztik ki az energiára és azok az ukrajnai háború gyors lezárását eredményezik majd - mondta a miniszterelnök pénteken, a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
MTI Hírfelhasználó