Molnár: Ma már nem MSZP-snek lenni ciki
Molnár Gyula volt újbudai polgármester váltja Tóbiás Józsefet az MSZP elnöki posztján, erről döntött a szocialista párt szombati tisztújító kongresszusán. A politikus a 180 percben azt mondta: bárkivel együttműködne annak érdekében, hogy leváltsák a jelenlegi kormányt.
2016. június 27. 11:51

„Ma már nem MSZP-snek lenni ciki, sokkal inkább jobboldalinak, annyi minden történt az elmúlt években azon az oldalon. Ezt az érzést kifelé is nyilvánvalóvá kell tennie a baloldalnak ”- jelentette ki Molnár Gyula a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Szerinte a megújítás szót már annyiszor használták mostanában az MSZP kapcsán, hogy a megválasztása után még egyszer nem lenne hiteles. Néhány szervezeti kérdést ugyanakkor át kell tekinteni, főként ahhoz, hogy a 106 egyéni körzetben megtalálják majd a megfelelő jelölteket a következő választásra, illetve modernizálni kell a kommunikációt is – vélte.

Hozzáfűzte: egy nyitott pártot akar az MSZP-ből, amely nyit a civilek, a szakszervezetek és az értelmiség irányába, illetve a politikai pártcsalád felé is. Ez azonban nem összefogás lenne, sokkal inkább egyfajta együttműködés – emelte ki. Molnár Gyula egyértelművé tette, hogy az MSZP hajlandó bárkivel együttműködni, mivel csak úgy lehet kormányváltás 2018-ban, ha egy kihívója lesz a kormánypártoknak, amit világosan mutatnak az időközi választások is. „Aki ebből kimarad, azt mutatja a külvilág felé, hogy nem akar kormányváltást” – húzta alá.

Kossuth Rádió/180 perc
  • Megérkezett a Békemenet az állami ünnepség helyszínére
    Megérkezett a Civil Összefogás Fórum (CÖF) - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) szervezte Békemenet az állami ünnepség helyszínére szombaton délután, az ünneplő tömeg megtöltötte az Erzsébet teret és a Deák teret, az emberek a Károly körúton is állnak egészen az Astoriáig
  • Felvonták a nemzeti lobogót
    Katonai tiszteletadással, Kövér László, az Országgyűlés elnöke jelenlétében felvonták a nemzeti lobogót az 1956-os forradalom és szabadságharc 65. évfordulóján szombat délelőtt Budapesten, az Országház előtti Kossuth Lajos téren.
  • KDNP: veszély fenyegeti a nemzet szuverenitását
    Simicskó István az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének évfordulója alkalmából írt közleményében kiemelte, a történelem sorsfordító eseményei tanulságul szolgálnak minden későbbi nemzedéknek: „szabadságunkat, nemzetünk szuverenitását ismét veszély fenyegeti."
MTI Hírfelhasználó