Tarlós nem szeretne sokat buszra várni
A főpolgármester reméli, a következő két hétben kiderül, hogy pontosan mit akar a kormány a 3-as metróvonal rekonstrukciója miatt szükséges járműpótlás ügyében.
2016. május 13. 17:19

Tarlós István reményei szerint a következő két hétben kiderül, hogy pontosan mit akar a kormány a 3-as metróvonal rekonstrukciója miatt szükséges járműpótlás ügyében.

A főpolgármester pénteki sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: "azt remélem, hogy (...) pontosan tudunk tájékozódni, hogy mit is akar a kormány, mert ebben a pillanatban ez nekem nem egészen világos".

Ha a kormány magyar buszokat akar, akkor miért azt kérik, hogy szolgáltatást vásároljunk? - tette fel a kérdést Tarlós István, aki hangsúlyozta: ha két hét múlva sem születik döntés az ügyben, akkor veszélybe kerül a 3-as metróvonal felújításának kezdete.

Mint mondta, az Európai Beruházási Bank hiteléből a vásárlási tilalom általában a buszokra vonatkozik, így ez a MABI-BUS Kft. járműveire is vonatkozik.

Tarlós István szerint a drágább szolgáltatásmegrendelésről akkor lehet beszélni, ha a kormány garanciát vállal a szolgáltatási szerződésből következő többletköltségek megtérítésére. A határidő tekintetében azonban maradnak bizonytalanságok ez esetben - fűzte hozzá.

A nemzeti buszgyártási stratégiáról szóló szerdai kormánydöntéssel kapcsolatban a főpolgármester azt mondta, a kabinet távlati elképzeléseit "messzemenőkig" támogatja, ugyanakkor az, ami kormányzati elképzelés szerint országos szinten évek múlva pozitív lehet, még nem biztos, hogy a 3-as metró pótlóbuszainak ügyében a fővárosnak kedvező. Budapestnek most kell 150 busz, nem pedig 1-2-3 év múlva - közölte.

MTI
  • A nyugat-európai liberálisok vallása a hungarofóbia
    Annyira nem bigottak, hogy ezért a vallásért Husz Jánosként a máglyára menjenek. Nem akarnak mártírok lenni, noha a mártír legyőzhetetlen ellenfél. Az ő vallásuk másról szól. Vallásuk másik fontos rítusa ugyanis: sorakozás a kasszánál.
  • Horror bohózat a párizsi ügyészségen
    Noha maguk a rendőrök sem mernek behatolni a város jó néhány területére, az ügyészség egy sokkal súlyosabb bűncselekménnyel foglalkozik: a német WDR köztelevízió 37 éves munkatársa szerint Giscard d'Estaing a párizsi irodájában rögzített interjú során háromszor is megérintette a fenekét.
  • Trianon 100 - Gulyás: a magyar nemzet életben maradt
    A magyar nemzet az egyetlen, amely képes volt véghezvinni azt a csodát, hogy egy sikeres és befejezett gyilkossági kísérlet után és ellenére is életben maradt - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki online kormányinfón, a trianoni békeszerződés aláírásának századik évfordulóján.
  • Többször kellett bravúr a megmaradásunkhoz
    Fájdalmas, hogy Trianon után száz évvel változatlanul nagy magyar tömegek élnek idegen fennhatóság alatt. A magyar kormány ebben a helyzetben azt teszi következetesen, ami egyedül lehetséges: megerősíti a magyarság pozícióit a térségben – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Boross Péter.
  • Bayer Zsolt: Udvarhelytől Fiuméig
    „Marosvécsen, a kastély kőasztalánál pedig ott ül a fél magyar irodalom.”
MTI Hírfelhasználó