Hofer a Hofburg küszöbén
Ausztriát kisebb-nagyobb megszakításokkal ugyan, de a második világháborút követően a két néppárt, az SPÖ és az ÖVP alkotta nagykoalíció kormányozta, kormányozza jelenleg is.
2016. április 29. 11:22

Meglepő eredmény született vasárnap az osztrák elnökválasztáson. Ugyan már az előrejelzésekből látni lehetett, hogy a két kormányzópárt, a szociáldemokrata SPÖ és a jobbközép ÖVP jelöltjei biztosan nem végeznek első helyen, de arra egész Ausztriában senki sem számított, hogy a radikális jobboldali FPÖ jelöltje utcahosszal nyeri meg a választás első fordulóját.

A voksolást megelőző közvélemény-kutatások rendre többesélyes végkimenetelt jósoltak az első fordulóban. A legfrissebb kutatások alapján a Zöldek által támogatott Alexander Van der Bellen vezette a népszerűségi listát, őt szorosan követte a szabadságpárti jelölt Norbert Hofer, illetve a független – ámde a liberális NEOS párt által támogatott – Irmgard Griss, mindhármójuk esetében 22-24 százalékos tetszési indexet mérve.

Ehhez képest Norbert Hofer 35,1 százalékos győzelme mindenképpen váratlan fordulatnak számít, talán még az FPÖ sem reménykedett ilyen nagyarányú – és az ő szempontjukból történelmi – győzelemben.

A kormánypártoknak szintén történelmi a vereség, hiszen jelöltjeik nemhogy a május végén esedékes második fordulóba nem jutottak be, de még a dobogóról is lemaradtak.

Az osztrák fősodratú baloldali sajtó sokkot kapott, sorra születnek a letargikus hangvételű, a „,második köztársaságot” temető véleménycikkek, mindeközben az újságírók, politikai elemzők és az establishmenthez tartozó politikusok többsége lázasan keresi az eredmények hátterében meghúzódó okokat.

Pedig az okok annyira nem bonyolultak, de megtalálásuk előtt érdemes megvizsgálni azt a politikai berendezkedést, amiről az osztrákok többsége vasárnap lesújtó véleményt nyilvánított. Ausztriát kisebb-nagyobb megszakításokkal ugyan, de a második világháborút követően a két néppárt, az SPÖ és az ÖVP alkotta nagykoalíció kormányozta, kormányozza jelenleg is.

Az elmúlt 60-70 évben Ausztriában szinte mindenki ennek megfelelően alakította az életét.

A gazdasági élet a két nagy párt kiszámítható kompromisszumaihoz igazította a saját lobbitevékenységét, az oktatásban is felosztották egymást között a szociáldemokraták és a néppártiak a területeket: a mai napig vannak Ausztriában rote és schwarze Schulék, tudniillik Ausztriában a diák- és hallgatói önkormányzatok vezetőségéért a pártok ifjúsági szervezetei mérkőznek meg az adott középiskolában vagy egyetemen.

Persze nem lehet elmenni szó nélkül amellett sem, hogy ez a kompromisszumokra épülő nagykoalíciós kormányzás eredményeket is hozott, hiszen az osztrák gazdaság az egyik legstabilabb Európában, és ez viszonylag régóta van így.

Ugyanakkor a két párt közötti különbség az együtt eltöltött évtizedek alatt teljesen eltűnt, és egyik sem tudott igazán kreatív és egyedülálló ötlettel előállni annak érdekében, hogy visszataláljanak a törzsszavazóikhoz, akiket az évek során szépen lassan elveszítettek. Ausztriában az emberek többsége beleunt az ötlettelen és az egyre inkább döntésképtelen nagykoalícióba, ennek az egyértelmű nyomai mutatkoztak meg a vasárnap elnökválasztáson.

A baloldali szavazók nagy része a Zöldek által támogatott jelöltre adta le a voksát, még Bécsben is (!), egy másik részük pedig a radikális jobboldali jelöltre szavazott. A bécsi értelmiség így próbált üzenni az SPÖ-nek, hogy elfogyott a türelme, és több kreativitást vár a Faymann kancellár vezette párttól.

A munkáskerületek szavazói pedig érthető okokból (a külső bécsi kerületek eltörökösödése miatt) teljesen kiábrándultak a szocdemekből, elsősorban a bevándorláspolitikájuk miatt, így 180 fokos fordulattal a Szabadságpárt felé vették az irányt. Ez a tendencia azonban nem ma kezdődött.

És ezzel el is érkeztünk a legfőbb tényezőhöz, amely az osztrák politikai térkép teljes átrajzolódásához vezetett, ez pedig a migránsválság. A kormánypártok, leginkább az SPÖ és Faymann kancellár az utóbbi egy évben a szélrózsa minden irányából megpróbálta kommunikálni a bevándorlás okozta kihívásokra adandó leghatékonyabb válaszokat.

Végül Magyarország szeptemberi lefasisztázásától az „ajtócska oldalelemekkel” ötletén keresztül eljutott egészen a Brenner-hágó lezárásáig. Ezzel valójában a kabinet teljes hitelvesztésen ment keresztül.

Fél év alatt sikerült tökéletesen ellentmondania önmagának. A kormánypártok közül egyedül a konzervatív ÖVP-ben lehetett hallani következetes és józan hangokat, elsősorban Sebastian Kurz külügyminiszter részéről, azonban úgy látszik, ő is kevésnek bizonyult ahhoz, hogy pártja, illetve annak jelöltje, Andreas Khol komoly esélyekkel induljon neki az elnökválasztásnak.

A kormánypártok tehát – ha eltérő intenzitással is – de teljesen félrekezelték a migránsválságot, az osztrák választók pedig szembesítették őket a valósággal. Azzal, hogy egyrészt olyan országban szeretnének élni, ahol nem veszélyezteti egy, az európaitól eltérő kultúra a saját és gyermekeik jövőjét, másrészt pedig azzal, hogy egy döntésképtelen koalíció helyett még a fősodortól eltérő, kívülről érkező politikusokat is alkalmasabbnak tartanak vezető közjogi pozíciókba.

A fenti jelenség azonban nem Ausztria-specifikus. Hasonló folyamatok zajlottak le tavaly év végén Lengyelországban, idén márciusban a német tartományi választásokon, most pedig a nyugati szomszédunknál.

Nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy ezzel még nincs vége a sornak, Európában hasonló, pc-ellenes konzervatív és radikális jobboldali előretörésre lehet majd számítani, ha a hagyományos pártok nem találnak vissza a politikai realitáshoz. Ami a fenti országok politikai folyamataiban közös, az a tespedtség és a politikai korrektség elvetése.

Európa nagy részében már valóban nem lehet különbséget tenni szociáldemokrata, liberális és konzervatív pártok között, hiszen mindannyiuk központi politikai krédója a pc és az ebből fakadó döntésképtelenség. A bevándorlási krízis hatására pedig úgy tűnik, hogy elérkezett az európai polgárok többségénél az a pillanat, amikor szembesítik az eddig hegemón helyzetben lévő nagy pártjaikat a valósággal.

Ha Európában a jobb- és balközép pártok nem ismerik végre fel, hogy a saját szavazóik többségével szemben hosszú távon nem fognak tudni politizálni, akkor a bevándorlásellenes erők (akik egyben a pc-vel szemben is állást foglalnak) kormányzati tényezőkké fognak válni.

Mivel Ausztriában egyik jelölt sem ért el abszolút többséget, ezért május végén a második fordulóban fog eldőlni, hogy Norbert Hofer vagy Alexander Van der Bellen veszi át Heinz Fischer székét a Hofburgban.

Ismerve az osztrák politikai hagyományokat, már most sejteni lehet, hogy egy lehengerlően aktív FPÖ-ellenes nagykoalíció fog alakulni azért, hogy a választó Van der Bellenre adja majd le a voksát, megakadályozandó Ausztria „fasizálódását”. Azonban kérdéses, hogy a választópolgárok meghallgatják-e az első fordulóban leszerepelt pártok hívó szavát.

Matematikailag persze komoly esélye van Van der Bellennek, hiszen ha mindenki, aki nem az FPÖ-s Norbert Hoferre szavazott az első körben, a másodikban majd rá voksol, akkor még nagyarányú győzelmet is arathat.

Mégsem lehet mérget venni rá, hogy nem fog besülni az antifasiszta egységfront csodafegyvere. Az ideológiai karantén már régen kevés, hiszen a választók nagy részének éppen az egyre intenzívebb illegális bevándorlásból van elege.

A Zöldek jelöltje pedig a leginkább bevándorláspárti elnökjelölt. Ahhoz, hogy a SPÖ és az ÖVP meghatározó politikai tényező tudjon maradni Ausztriá­ban, fel kell ismerniük, hogy alapvető változtatásra van szükségük.

Ha ezt nem ismerik fel, akkor nagy valószínűséggel marad a most vasárnapi tendencia, és még az is lehet, hogy a 2018-as parlamenti választásokat követően nemhogy nagykoalíció nem lesz, de mindkét jelenlegi kormánypárt ellenzékbe szorul.

Törcsi Péter

A szerző kutatási igazgató, Alapjogokért Központ

magyaridok.hu
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
MTI Hírfelhasználó