Kohl és Magyarország közt bizalmi a viszony
Akkor is fogadtuk őt, amikor annak idején Németországban a pártfinanszírozási botrány miatt páriaként kezelték, és a CDU is elfordult tőle, jó kapcsolata volt Antall Józseffel, de többször kampányolt Orbán Viktor és a Fidesz mellett is – emlékeztetett a politikai elemző a 180 percben.
2016. április 20. 11:28

Helmut Kohl egy olyan politikusgeneráció utolsó tagja, amely fiatalon átélte a második világháborút, Európa romba dőlését és újjáépülését, és azt, hogyan szakadt ketté majd vált újra eggyé Németország – mondta a szerdai 180 percben Kiszely Zoltán. A politikai elemző a Kossuth Rádió reggeli műsorában emlékeztetett arra is: a német egység újraépítésekor az inkább az oroszokkal jó kapcsolatot tartó Hans-Dietrich Genscherrel szemben Kohl a nyugati szövetségesekkel tárgyalt.

Ennek a generációnak – tette hozzá a szakértő – mindvégig fontos szempontja volt, hogy Németország mindig Európában, más országokkal közösen politizáljon, szemben például az éppen Kohl idején karrierje építésébe kezdő, de az elmúlt időszakban teljesen más politikai stílust képviselő Angela Merkellel.

Kiszely Zoltán kiemelte: Helmut Kohl és Orbán Viktor kedden egyetértett abban, hogy Angela Merkel Európa egységéért dolgozik, amit nem is szabad vitatni, ám a kancellár ebben az egységes Európában sok mindent nagyon másképp lát. Az unióban kötelező betelepítési kvótáról például Merkel kancellár teljesen máshogy gondolkozik, mint az öreg kontinens szintén az európai integrációban bízó más országai.

Az elemző hozzátette: nem igaz, hogy a pár éve balesetet szenvedett, nehezen mozgó, visszavonultan élő Kohlt már a környezete irányítaná, a politikus igenis követi az eseményeket, és felelősséget érez azért az egységes Európáért, amelyben Németország csak szövetségesekkel működhet. Kohl is azt vallja például, hogy sok jó lehetőség van a humanitárius problémák kezelésére, de mindenekelőtt helyben kellene többet segíteni, nem Európába kell hozni a szükséget szenvedő emberek millióit.

Kiszely a Kossuth Rádió reggeli műsorában felhívta a figyelmet, arra is, Kohlnak különlegesen jó, bizalmi a viszonya Magyarországgal, amely akkor is fogadta őt, amikor annak idején Németországban a pártfinanszírozási botrány miatt páriaként kezelték, és a CDU is elfordult tőle. Jó kapcsolata volt Antall Józseffel, de többször kampányolt Orbán Viktor és a Fidesz mellett is – emlékeztetett a politikai elemző a 180 percben.

hirado.hu - Kossuth Rádió, 180 perc
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
MTI Hírfelhasználó