Ezek lehetnek a terroristák célpontjai Magyarországon
Az, hogy Magyarország az Iszlám Állam esetleges célpontja, nem jelenti azt, hogy konkrétan itt terveznének valamit a terroristák. Lehetséges, hogy valamelyik magyar külképviselet vagy külföldön lévő magyar kulturális intézmény ellen irányul támadás - mondta George Spöttle a hirado.hu-nak.
2016. április 5. 23:29

Egy lengyel lap szerint Varsót, Berlint és Budapestet is említette lehetséges terrortámadások helyszíneként az a figyelmeztetés, melyet az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) továbbított a lengyel belbiztonsági szolgálatnak.

A magyar kormány egyelőre további információkat gyűjt a CIA figyelmeztetéséről. Bakondi György azt mondta minden fenyegetést komolyan vesznek.

Vizsgálják a fenyegetés komolyságát

Most beindul az információhalászat, továbbá fokozottabban figyelhetik a radikális vagy radikalizálódott személyeket is. A telefonbeszélgetések és adatforgalom megfigyelésén túl elképzelhető, hogy az ügynökök egy-egy konkrét személyt is megfigyelnek.

A TEK valószínűleg felvette a kapcsolatot a lengyel és amerikai partnerszervezetekkel és megpróbálják megállapítani a fenyegetés komolyságát. A cél, hogy kiderítsék a fenyegetés mögött létezik-e olyan konkrétum, ami valós veszélyt jelenthet. - mondta George Spöttle a hirado.hu-nak.

Halászbástya, Hősök tere, Bazilika ... bármi lehet célpont

Bevásárló utcák, turisták által látogatott látványosságok, például a Halászbástya vagy a Hősök tere, de akár a metrószerelvények is lehetséges célpontok lehetnek Magyarországon – tette hozzá a biztonságpolitikai szakértő.

Magyar külképviseletek is célpontok lehetnek

„Az, hogy Magyarország célpont nem jelenti azt, hogy konkrétan itthon terveznének valamit. Lehetséges, hogy valamelyik magyar külképviselet vagy külföldön lévő magyar kulturális intézmény ellen irányulna támadás. Azaz bármilyen olyan intézmény lehet célpont, ami Magyarországot reprezentálja egy harmadik országban”- emelte ki a szakértő.

Itthon nincs háttere a terroristáknak

Spöttle szerint 100 százalékosan soha nem lehetünk biztosak abban, hogy nem történik semmi Magyarországon, így minden fenyegetést komolyan kell venni, ami az Iszlám Államtól jön.

Jó hír viszont az, hogy hazánkban nincs háttere a terroristáknak. „Nincsenek itthon olyan kapcsolataik, akik fegyverrel vagy más módon segíteni tudnák a fanatikusokat egy esetleges terrortámadás esetén” - mondta.

A szakértő hozzátette: az itt élő araboknak magyar házastársa van, vagy gazdag üzletemberek, akik nem radikalizálódtak.

Belgiumban, Németországban és a Skandináv országokban viszont vannak segítőik.

„Németországban 10 millió muszlim élhet, míg Franciaországban 15 millió, de ehhez képest kicsi a terroristák száma” – mondta a szakértő, aki arról is beszélt, hogy a terroristáknak sem könnyű embereket beszervezni. „Ahhoz, hogy gyilkoljon valaki vagy felrobbantsa magát nagy agymosásra van szükség” – tette hozzá.

Hosszútávú terrorveszély

A szakértő viszont látja a hosszú távú terrorveszélyt. A németeknél már migránsok százezrei látják, hogy nem fognak tudni boldogulni. Ők hamarosan olyan reményvesztetté és megkeseredetté válnak, hogy könnyen lehet majd fanatizálni őket.

„Két év múlva akár annyira meggyűlölhetik Németországot, hogy készek lesznek részt venni egy támadásban vagy segíteni azt. Ez megnöveli a terrorveszélyt” – mondta a hirado.hu-nak George Spöttle.

hirado.hu
  • A nyugat-európai liberálisok vallása a hungarofóbia
    Annyira nem bigottak, hogy ezért a vallásért Husz Jánosként a máglyára menjenek. Nem akarnak mártírok lenni, noha a mártír legyőzhetetlen ellenfél. Az ő vallásuk másról szól. Vallásuk másik fontos rítusa ugyanis: sorakozás a kasszánál.
  • Horror bohózat a párizsi ügyészségen
    Noha maguk a rendőrök sem mernek behatolni a város jó néhány területére, az ügyészség egy sokkal súlyosabb bűncselekménnyel foglalkozik: a német WDR köztelevízió 37 éves munkatársa szerint Giscard d'Estaing a párizsi irodájában rögzített interjú során háromszor is megérintette a fenekét.
  • Már épül a Magyar Zene Háza üvegfala
    Már épül a Magyar Zene Háza egyes szakaszokon 12 méter magas, vízszintes szerkezeti osztás nélküli, egybefüggő homlokzati üvegtáblákból álló homlokzati üvegfala, amely a maga nemében egész Európa legnagyobbja lesz.
  • Magyarország elsőként fogja megszüntetni a különleges jogrendet
    Magyarország sikeresen zárta le a koronavírus elleni védekezés első szakaszát, amelyet követően az uniós tagállamok között elsőként fogja megszüntetni a különleges jogrendet - jelentette ki Varga Judit igazságügyi miniszter az EUObserver című brüsszeli hírportálon csütörtökön megjelent írásában.
  • Gulyás: iskolaőrséget hoz létre a kormány
    Iskolaőrség létrehozásáról döntött a kormány - közölte a Miniszterelnökség vezetője csütörtöki online sajtótájékoztatóján, ahol arról is beszámolt: 2021. január 1. helyett 2021. július 1-jével tiltják be Magyarországon az egyszer használatos műanyagokat.
MTI Hírfelhasználó