Közeledtek az álláspontok
Közeledtek az álláspontok a minősítési rendszer átalakítása és a nyugdíj előtt álló pedagógusok foglalkoztatása ügyében a pedagógus sztrájkbizottság és a kormány hétfői tárgyalásán, ugyanakkor vannak olyan témák is, amelyekben nem jutottak közelebb a megegyezéshez a felek - mondta az oktatási államtitkár az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.
2016. április 5. 10:56

Palkovics László elmondta: a hétfői, éjszakába nyúló tárgyaláson nagyon sok kérdésben, ha nem is minden részletre kiterjedően, de az elveket illetően megállapodott egymással a sztrájkbizottság és a kormány. A tanulók terhelésének hosszú távú csökkentésével kapcsolatban például csak a részletek kérdésesek. Az, hogy a szakszervezetek már szeptembertől változást várnak ezen a téren, "már nehezebb ügy", itt még nincs megállapodás, ugyanakkor a kerekasztal egyik munkacsoportja április végén tesz javaslatot erre vonatkozóan - tette hozzá az államtitkár.

Közölte, a felek megegyeztek abban, hogy létrehoznak egy - a mostani köznevelési kerekasztalhoz hasonló - rendszeresen ülésező egyeztető fórumot, ahol az összes érdekelt elmondhatja a véleményét, hiszen erre "látható módon szükség van".

Szintén megállapodás született arról, hogy a tanfelügyeleti rendszert, illetve általában a minősítési rendszert hogyan alakítják olyanná, hogy kisebb terhet jelentsen a pedagógusoknak. A jövőben ez inkább az intézmény értékelésére fog irányulni, és arra is akkor, ha az intézmény mutatói rosszabbak, mint az országos átlag. Ez egy nagyon komoly megállapodás - emelte ki az államtitkár.

A hétfői tárgyalás nyomán továbbá a kormány megvizsgálja annak a lehetőségét, hogy a nyugdíj előtt álló pedagógusoknál az adott tanéven - alsó tagozatos tanítók esetében két éven - belül nem lenne kötelező a nyugdíjazás.

Palkovics László kitért arra: mindemellett vannak olyan témák is, amelyekben nem közeledtek az álláspontok. Ilyen az állami fenntartó szerepe, amellyel kapcsolatban "van egy sor opciónk, nincs még végleges megoldásunk", és a kormány fog ebben dönteni - fogalmazott.

Továbbá a szakszervezetek egyértelműen azt szeretnék, hogy a mostani 22-26 óra kötelező tantermi foglalkozás csökkenjen 22 órára - mondta, hozzátéve: "itt a véleményünk nem egyezik", hiszen időközben történt egy nagyon jelentős béremelés is.

Bár a felek egyetértettek abban, hogy az oktatást közvetlenül segítők jövedelmi struktúráját rendezni kell, "erre még nincs közös megoldásunk". Valamit tenni kell, hogy mit és milyen formában, az a kérdés - fűzte hozzá az államtitkár.

MTI
  • A Demokrácia Védvonal
    A mintegy 175 kilométer hosszú, 4 méter magasra tervezett létesítmény nem csupán műszaki jelentőségű.
  • Mikulássapkás hazugság
    Amerikában kezdték el ezt a hazugsághadjáratot évtizedekkel ezelőtt. Egy svéd reklámgrafikus egy híres üdítőitalhoz rajzolta le Santa Claus-t. Az ő Szent Kolozsuk eleve reklámfigura. Egy üdítőitalt ünnepelnek Szent Miklós helyett.
MTI Hírfelhasználó