Fiktív számlák a Jobbiknál?
A kémkedéssel vádolt Kovács Béla ismét képbe került
Orbán Viktor hétfőn a parlamentben azt javasolta a Jobbiknak, nézzék meg, hogy a Kovács Béla fiktív számláin talált pénz vajon a Jobbik pénze volt-e.
2016. március 2. 10:31

Mint ismert, Kovács Béla jobbikos európai parlamenti képviselőt az ügyészség az unió egyes intézményei elleni kémkedéssel vádolja. Információk szerint Kovács Béla orosz diplomatákkal találkozott, a találkozókra rendszerint konspiratív módon érkezett. Korábban már utalt arra a miniszterelnök, hogy az ellenzéki párt tele van bűnözőkkel.

A miniszterelnöktől hallottunk először arról, hogy fiktív számlái lehetnek Kovács Bélának – nyilatkozta lapunknak a Jobbik szóvivője. Mirkóczki Ádám szerint Orbán Viktor blöfföl és hazudik, vagy a hatóságok nem a törvényeknek megfelelően végzik a munkájukat, hanem a Fidesz pártpolitikai céljainak szolgálatában, és a bíróság helyett a miniszterelnöknek adnak ilyen információkat. Hozzátette, a nemzetbiztonsági bizottság tagjaként a testületben sem volt szó ilyenekről, még érintőlegesen sem. Mint mondta, a legfontosabb kérdés, hogy a titkosszolgálat kinek dolgozik, ha valóban van ilyen ügy, mert erről még senki sem hallott. Az ellenzéki politikus szerint nincs jó üzenete a miniszterelnök kijelentésének. Az eset kapcsán a Magyar Idők megkereste a Miniszterelnöki Kabinetirodát is, de nem kívántak reagálni a Jobbik felvetéseire, azt közölték, a miniszterelnök mindent elmondott az üggyel kapcsolatban.

Magyar Idők
  • Gyurcsányi fordulat: igazat mondott
    A gyurcsányi cél ez volt: „visszaadni a baloldalnak a hitét, hogy megcsinálhatja, hogy nyerhet. Hogy nem kell lehajtani a fejét ebben a kurva országban. Hogy nem kell beszarni Orbán Viktortól…” Mi fűtötte? Az, hogy „ történelmet csinálok. Nem a történelemkönyveknek, arra szarok.”
  • Pluralizmus Ismét Működésben – PIM
    Ez itt a kérdés – Otthonosabbá tenni a magyar világot. Ezzel a címmel készített negyvenperces beszélgetést az M5-ös művelődési köztelevízió a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójával, Demeter Szilárd székelyföldi íróval, költővel, filozófussal.
MTI Hírfelhasználó