Kémkedés gyanújával tartóztattak le két férfit
Előzetes letartóztatásba került két férfi, aki a rendőrség gyanúja szerint az Egyesült Államoknak és a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) kémkedett Magyarországon.
2016. február 24. 21:33

Erről értesült a valasz.hu. A rendőrség a nyomozás érdekeire hivatkozva nem nyilatkozott.

A portál szerdai cikkében azt írta: úgy tudják, egyikük Demján Sándor üzlettársa volt, másikuk pedig a fejlesztési tárca főosztályvezető-helyetteseként, majd 2015-ig a Magyar Nemzeti Kereskedőház stratégiai tanácsadójaként dolgozott.

Az atlatszo.hu hétfőn írt arról egy ügyvédre hivatkozva, hogy a hatóságok az Egyesült Államoknak, az IMF-nek és a Svájci Alapnak való kémkedéssel gyanúsítják M. N.-et, az amerikai bejegyzésű Arcade LLC tulajdonosát, és a cég magyarországi képviselőjét, B. B. Sz.-t.

Az üzletember ügyvédje nonszensznek minősítette az eljárást, ezt egyebek mellett azzal indokolva, hogy a kémkedési ügy nyomozati iratai nincsenek titkosítva, mint az más hasonló esetekben szokásos. Állítása szerint a nyomozati anyagban semmi olyan nincs, ami alátámasztaná a gyanút.

A valasz.hu szerdai cikkében felidézte azt is, hogy a Heti Válaszban 2013 végén írtak arról, hogy a magyar nemzetbiztonsági szervek "körberajzoltak" egy olyan amerikai gyökerű magánvállalkozást, amely pénzügyi forgalmi adatokat továbbíthatott az Egyesült Államokba. A valasz.hu szerint a két ügy ugyanazt a személyi kört érinti.

Mint a portál kifejtette: M. N. annak a - közvetve amerikai tulajdonban lévő - Polygon Informatikai Fejlesztő és Tanácsadó Kft.-nek volt a stratégiai igazgatója, amely 1990 óta foglalkozott banki kártyarendszerek, adatbiztonsági szisztémák és IBM-eszközök támogatásával Magyarországon. A portál szerint a Polygon "beágyazottságát" erősíti az is, hogy a társaság partnere volt a K&H-nak, az MKB-nak, a CIB-nek és több más pénzintézetnek.

Továbbá 2006 végén közös érdekeltséget alapított a Demján Sándor-féle Euroinvesttel DAIS Információtechnológiai Zrt. néven. Ennek a cégnek M. N. lett a vezérigazgatója - tették hozzá.

A másik letartóztatott férfiről a valasz.hu azt írta: B. B. Sz. a hivatalos életrajza szerint az első Orbán-kormány idején a Miniszterelnöki Hivatal munkatársa volt, majd 2006-ig az Egyesült Államokban tanult és építette szakmai karrierjét (egyebek mellett a Világbank-csoportnál). Ezután a parlament gazdasági bizottsága mellett tanácsadóként dolgozott, később pedig a Arcade Kutatási és Fejlesztési Kft.-jét irányította. B. B. Sz. a 2010-es kormányváltás után a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium főosztályvezető-helyetteseként, majd 2015-ig a külgazdasági miniszter által felügyelt Magyar Nemzeti Kereskedőház üzleti stratégiai tanácsadójaként dolgozott - írta a valasz.hu.

A Fővárosi Főügyészség az MTI megkeresésére azt közölte, hogy az üggyel kapcsolatos kérdésekkel a Nemzeti Nyomozó Irodához kell fordulni.

Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata az MTI megkeresésére annyit közölt, hogy az üggyel kapcsolatban a rendőrség a nyomozás érdekeire tekintettel nem kíván információt adni.

A Fővárosi Törvényszéknél későbbre ígértek tájékoztatást az MTI-nek.

MTI
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • A kormány a helyén van
    Vannak mondatok a történelemben, amelyek az időből kiszakadva és felemelkedve örök életet élnek. Az ókori Rómától az angol és a francia történelmen át egészen a mai históriáig tudunk ezekről. Nekünk is van ilyen.
  • Beérett Lánczi András igazsága
    A Konzervatív kiáltvány jelenlegi politikai viszonyaink alapító nyilatkozata.
  • Hősies küzdelem után ezüstérem
    A magyar női vízilabda-válogatott ezüstérmet szerzett a hazai rendezésű vizes világbajnokságon, miután óriási csatában, 9-7-re kikapott a sorozatban negyedszer győztes, az elmúlt három olimpián is első Egyesült Államoktól a szombati döntőben a Margitszigeten.
  • Segítség a legjobbaknak
    Magyarország egyik legfontosabb erőforrása a kiművelt emberfő, versenyképes tudású, a világra nyitott, hazáját szerető, szorgalmas fiatalokra van szüksége az országnak ahhoz, hogy ne csak szemlélője, hanem alakítója is lehessen a jövőnek - írta Novák Katalin a Facebook oldalán szombaton.
MTI Hírfelhasználó