Magyarország továbbfejleszti nukleáris együttműködését Iránnal
Magyarország megállapodott Iránnal a nukleáris együttműködés továbbfejlesztéséről - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel pénteki sajtótájékoztatóján, Budapesten.
2016. február 19. 12:29

A tárcavezető megbeszélést folyatott Akbar Szálehivel, az Iráni Iszlám Köztársaság alelnökével és az iráni atomenergia-szervezet vezetőjével, majd úgy nyilatkozott: a megállapodás értelmében folytatják és bővítik az iráni nukleáris szakemberek képzését, támogatják, hogy az EU segítse az iráni nukleáris oktatást és képzést, kutatási-tudományos együttműködést alakítanak ki a nukleáris energia békés célú felhasználása tekintetében, továbbá tárgyalásokat kezdenek a jövőben arról, hogy magyar vállalatok miként vehetnének részt az iráni szénhidrogénkincsek kitermelésében.

A kétoldalú kapcsolatokról beszélve a külügyminiszter megjegyezte: jelenleg 1100 iráni hallgató tanul itteni egyetemeken, és Magyarország szeretne minél több iráni diákot fogadni.

Szijjártó Péter arra is kitért, hogy Irán és a nemzetközi közösség tárgyalásainak sikere jelentősen javította a globális biztonsági helyzetet, a megállapodásnak Európa szempontjából is nagy jelentősége van.

Hangsúlyozta: Irán egy olyan régióban található, amely tele van konfliktusokkal, és ezek alakulása nem a megoldás, az enyhülés, hanem a súlyosbodás irányába mutat. Ezért nagyon fontos, hogy a nemzetközi közösség és Irán között a józan ész alapján normális együttműködés alakuljon ki, hiszen ez jelentős előrelépés lehet a közel-keleti térség stabilitása és biztonsága szempontjából - közölte.

Elmondta, a közel-keleti konfliktusok jelentik az okát leginkább az EU eddigi legsúlyosabb kihívásának, a bevándorlási válságnak is, és ezeket a konfliktusokat nem tudják megoldani, ha nem működnek együtt Iránnal. Irán a konfliktusok rendezésében fontos partner, nélküle a közel-keleti stabilitás nem érhető el - mutatott rá.

Hozzátette: a bevándorlási nyomás is csak akkor csökkenhet, ha megoldják a közel-keleti konfliktusokat.

Szijjártó Péter arról is beszélt, hogy a transzatlanti közösség és Oroszország együttműködése nélkül nem jött volna létre a megállapodás Iránnal. Ez is azt mutatja, hogy a multilaterális diplomáciára és a józan észre kell építeni, különben még súlyosabb bajokkal kell szembenéznünk, mint most - mondta.

Akbar Szálehi hangsúlyozta: mindenképpen fejleszteni kell a magyar-iráni kapcsolatokat ebben az új időszakban, az iráni nukleáris program ellenőrzéséről tavaly kötött nemzetközi megállapodás után. Kétnapos budapesti látogatását eredményesnek értékelte, és azt is elmondta, hogy Szijjártó Péterrel elsősorban a tudományos és ipari együttműködési lehetőségekről tárgyalt. Irán fontos ország a térségében, kaput jelenthet a régióra, amely igen jelentős piac - mutatott rá.

Hozzáfűzte: várhatóan egy-két hónapon belül feláll a magyar-iráni gazdasági vegyes bizottság.

Akbar Szálehi kifejtette: az elmúlt években sok vád hangzott el országáról, nyomást gyakoroltak rá, korlátok közé próbálták szorítani, ezért azt kéri, mindenki maga győződjön meg arról, milyen az ország, hogyan élnek a térségben. Irán szomszédos országainak többsége nem stabil, viszont az ország "a stabilitás horgonya" a régióban, demokratikus ország, ahol a kormány a nép akaratából kormányoz - mondta.

Úgy látja, országa politikai stratégiájának alapja a méltányosság, az igazságosság és az elnyomottak támogatása.

Az iráni atomprogram korlátozásáról szóló, tavaly megkötött nukleáris megállapodásban a Teherán által vállalt kötelezettségek teljesítéséért cserébe a nagyhatalmak január közepén bejelentették, hogy feloldják az iszlám köztársaság ellen az atomprogramja miatt kivetett szankciókat.

MTI
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • Az unió hamis üzenettel csalogatja a migránsokat
    Iparággá vált a migránsokat Európába juttató bűnözés. Az alvilágnak ezt a részét a brüsszeli bürokrácia is segíti, mert olyan üzeneteket küld a kibocsátó térségekbe, hogy támogatja a szervezett migrációt – derül ki Horváth József szavaiból.
  • Széchenyi európaisága a mának is mintát ad
    Széchenyi István Magyarország felemelkedését a korban rohamosan fejlődő Nyugat-Európához való felzárkózásban, és a kontinensnek a kapitalizmus útjára lépett felében kialakított gazdasági minták átvételében látta – mondta Latorcai Csaba államtitkár a Széchenyi Társaság idei dÍjkiosztó ünnepségén a Magyar Tudományos Akadémia épületében.
  • Gyárfásra koncentráltak a rendőrök elejétől fogva
    Kovács Lajos nyugalmazott rendőrezredes tanúkénti meghallgatásával folytatódott ma a Fővárosi Törvényszéken a Fenyő János médiavállalkozó meggyilkoltatása miatt zajló per. Az ezredes éveken át vezette a nyomozást, egészen addig, amíg feljebbvalói parancsra meg kellett szüntetniük, miután egy sor bizonyítékot összegyűjtöttek.
MTI Hírfelhasználó