Selmeczi Gabriella
-
2013. május 30. 15:22Az, hogy Magyarország kilenc év után kikerült a büntető túlzottdeficit-eljárás alól, kizárólag a magyar emberek teljesítménye.
-
2013. május 27. 13:41Újabb segítséget kapnak a devizahitelesek azzal, hogy folytonos lesz az árfolyamgátba való belépés lehetősége.
-
2013. május 4. 15:52Júniustól lehet pályázni arra az ötmilliárd forintos pályázati pénzre, amelynek célja a fiatalok támogatása vállalkozásuk beindításához.Címkék:
-
2013. április 17. 13:28A munkahelyvédelmi akció már több mint 650 ezer ember munkahelyének megtartását segítette - jelentette ki Selmeczi Gabriella.
-
2013. április 4. 14:06Két hét alatt 310 ezer aláírást gyűjtöttek a Fidesz aktivistái a rezsicsökkentés megvédése érdekében - közölte Selmeczi Gabriella.
-
2013. március 28. 19:28Megvan a közös nevező: az MSZP, a Szolidaritás és az E1014-PM is frontális támadást indított a rezsicsökkentés ellen.
-
2013. február 17. 18:49Aki ilyen teher bevezetését javasolja, százezreket sodorna veszélybe - reagált a szóvivő a pénteken megjelent OECD-tanulmányra.Címkék:
-
2013. január 5. 12:18Egyértelmű siker az iskoláztatási támogatás - jelentősen csökkentette az igazolatlan iskolai hiányzások arányát a szegényebb régiókban.
-
2013. január 3. 08:49A Fidesz szerint az ellenzéki egyeztetésen résztvevő szervezetek hallgatnak igazi szándékukról, a bankadó eltörléséről.
-
2012. december 22. 13:42A Fidesz sokat tett a gyermekvállalásért, a családokért, ennek köszönhetően nőtt 3,3 százalékkal az idei évben a gyermekszületések száma.
napi abszurd
- Pénzveszteséggel fenyegető vekker
- Videó készül a királyi szülésről?
- Havi másfél millát keres a profi koldus
- Bajnai zakkanás közeli állapotban?
- Meghalt a világ legidősebb embere
- Tóth Gabi megnémult a színpadon
- A magyarok példátlan összefogása
- Árvíz: 23 ezer embert telepítenek ki
- Alföldi új esélyt kapott!
- Gyurcsány és Budaházy "némi harciassága" a gáton
megmondó
Jöjjön bármilyen bel- és külföldi vádáradat, gátjaink állni fogják a sarat.
- Az utóbbi 23 év politikusi korrupcióinak feltárásaAkár évekre visszamenőleg tisztázni: mire utalt a volt miniszterelnök. Milyen információkhoz juttatta őt a titkosszolgálat.
- Rekviem ZsigáértA történet vége nem egyértelműen pozitív, miután az oroszok az ellenüzletben rendkívül rossz minőségű acéllemezek sok ezer tonnáját szállították Itáliába.
- Árvízi kampánycsendMesterházy mester! Most mutasd meg, mit tudsz! És ne mitugrászként! A valóság talajáról rugaszkodj neki, ne a vélekedések árjából?
- A civilizációt rombolják a szociális bűnözőkA fiatalabb szociális bűnöző a városban is nekitámadt az ügyésznőnek: „Mi van, mégis ki mertél menni az utcára?”
hírfolyam
- 09:0337 fok, hőségriadó
- 17:50A hőségriadó miatt a hétvégén felfüggesztik a kamionstopot
- 17:02Szijjártó: az alaptörvény európai értékeket véd
- 16:11Romagyilkosságok: a vádlottak autója látható a térfigyelő kamerák felvételén
- 15:54Elfogásakor több fegyver is volt az angyalföldi gyilkosnál
- 14:32Előzetes letartóztatásba helyezték a tiszabői jegyzőt a "szocpolos" lakások adásvételének ügyében
- 14:10Megalakult a Budapesti Önkormányzatok Szövetsége
- 14:07A Malév az izraeli lista alapján utasította el a palesztinbarát aktivisták utaztatását
- 13:25Srebrenicai gyásznap: több ezren vonulnak a háromnapos békemeneten
- 13:17Cseh Tamás-emlékest és jótékonysági koncert lesz Bakonybélben
- 12:53Aratnak Hajdú-Biharban
- 11:54Meghalt a betőrő betörés közben
- 11:50A Libération a magyar médiahelyzetről írt
- 11:40Előzetes eljárást indított a párizsi ügyészség nemi erőszak kísérlete miatt
- 10:09Kialakult a labdarúgó Európa Liga második körének párosítása
- 09:38A Magyar Állam kifizette a 21,2 százalékos Mol-pakett ellenértékét
- 09:35Elfogták a vasárnapi angyalföldi gyilkosság gyanúsítottját
- 09:30Érdeklődnek a diósgyőri kohászat iránt
- 09:28Génmódosítással szennyezett kukoricát találtak Baranyában
- 20:17Gasparovic nem számít gyors egyezségre Magyarországgal a kisebbségek kérdésében
- 19:40Jankovics Marcell: elhárult az NKA-nál a további forráskivonás veszélye
- 19:29Harrach: tárgyszerű és őszinte megbeszélés folyt az ET-rapőrtörőkkel
- 16:32Továbbra is Görögország a világ legkockázatosabb adósa
- 16:24FEOSZ: sokasodnak a panaszok a termékbemutatókra
- 15:31Matolcsy: 2018-2020 körül lehet eurózóna-tag Magyarország
- 15:17A Rádiós Dolgozók Tanácsa az NMHH-hoz és az adatvédelmi biztoshoz fordul
- 14:23Négynapos hőségriadót rendel el az országos tiszti főorvos
- 13:43A Szim Salom Progresszív Zsidó Hitközség is a bevett és elismert egyházak között jelenhet meg
- 13:16Neves művészek nyilatkozata a Nemzeti Kulturális Alap jelentőségéről
- 12:59Letették az Audi új győri gyárának alapkövét
- 12:31Kövér László szabályozná a képviselők parlamenti viselkedését
- 12:28Magyar elnökséget értékelő írások a European Voice című brüsszeli hetilapban
- 12:18Már negyvennégyen vannak kórházban
- 11:47A romániai átlagnál jobban "éheznek" a kultúrára az erdélyi magyarok
- 10:59Hivatali vesztegetéssel és befolyással üzérkedéssel vádolt rendőrök és gyorshajtók pere kezdődött Budapesten
- 10:54Túl a mélyponton? - ismét emelkedő pályán a K&H kkv bizalmi indexe
- 10:48Töltse fel a kamráját is! Helyi termékeket árusítanak a termelők, kézművesek a MOL benzinkutaknál
- 10:20KSH: az ipari termelés 7,6 százalékkal nőtt májusban
- 20:48Már harmincheten vannak kórházban a káptalanfüredi gyermekrosszullétben
- 20:10Mellszobrot kapott egy volt nácibarát politikus Szlovákiában - a kormány elítélte
- 19:57Egyre kockázatosabb a befagyott kaukázusi konfliktus
- 19:15A csütörtöki sztrájkot augusztus 2.-ra halasztották a mozdonyvezetők
- 19:06A forint erősödött estére az euróhoz és a svájci frankhoz képest
- 18:53Hackertámadásokkal gyanúsíthatják Szilvásyékat
- 15:40Lépések a nemzet egysége felé
- 15:22Fehér könyvet készített a főváros a legsúlyosabbnak tartott problémákról
- 15:09Csűry István királyhágómelléki püspök levele Orbán Viktor miniszterelnöknek
- 14:45"Csak most kezdődik a harc az INA-ért"
címkefelhő
- Bajnai Gordon
- Publicisztika
- MSZP
- Varga Mihály
- trafikpályázat
- Budapest
- oktatás
- Média
- interpellációk
- Orbán Viktor
- Áder János
- Napi Abszurd
- Publicisztika
- időjárás
- Gazdaság
- Századvég
- gondola tények
- Árvíz
- Országgyűlés
- kérdések
- Európai Unió
- Lezárt dossziék
- Fidesz
- túlzottdeficit-eljárás
- Kovács G. Tibor
- Heti összefoglalók
- Sport
- rezsicsökkentés
- közvélemény-kutatás
- Bartha Szabó József
- belföld
- Parlamenti páholy
- Belföld
- Környezet
- azonnali kérdések
- Könyv
- Gyurcsány Ferenc
- gondola dossziék
- MNB
- Navracsics Tibor















