2010. február 9. kedd - Abigél, Alex
Hírek
|
|
|
|
|
|  |
Németország barátai a diplomáciában - nem is hinné...
2010. február 9. Günther Nonnenmacher a Frankfurter Allgemeine Zeitung újságírója elemzésében megjelöli azt a három országot, amely hazája külpolitikájában a legnagyobb jelentőséggel bír. Így vizsgálja Németország bilaterális kapcsolatait az Egyesült Államokkal, Franciaországgal és Izraellel. 
|
|
|
|
|
Viktor Janukovics, az ukrán ellenzék oroszbarátnak mondott vezetője nyerte meg az ukrajnai elnökválasztást. Mint a központi választási bizottság hétfőn közölte, az 59 éves politikus előnyét már nem lehet behozni a még összesítésre váró szavazatokkal. 
|
|
Az amerikai elnököt tízéves gyermekként, ám életnagyságban ábrázoló szobor a talapzattal kb. két és fél méter magas. Az elnök klottgatyában egy pillangót néz a kézfején. A politika infantilizálódásának ezt az emlékművét tavaly decemberben állították föl. 
|
|
 |
|
|
Gyurcsány Ferenc volt kormányfő részt vesz és felszólal az idén tízedik évfordulóját ünneplő Herclija Konferencián Izraelben - közölte a titkársága kedden.

|
 |
|
A hatalmon lévő Demokrata Párt milosevici módszerekkel fegyelmezi a Vajdasági Magyar Szövetséget, amely Szabadkán máris kiszorult a városvezetésből. A VMSZ elleni kampányhoz csatlakozott annak tiszteletbeli elnöke, Kasza József is, aki ellen emiatt az elnök, Pásztor István eljárást kezdeményez. 
|
|
|
|
|
|
Az amerikai hadsereg pénzügyi okokból felfüggesztette a haiti földrengés súlyos sérültjeinek elszállítását egyesült államokbeli kórházakba, ami sok sérült életébe kerülhet. A földrengés óta az Egyesült Államokba vitt több száz súlyosan sérült haiti zömét - 526 embert - floridai kórházakba szállították. 
|
 |
|
NATO-katonák lelőttek egy muzulmán papot az afgán fővárosban. A katonai szervezet azt közölte, hogy katonái azért nyitottak tüzet, mert fenyegetőnek vélték a pap autójának közeledését. 
|
|
|
|
|
|
Egy, a közelmúltban lezárult kutatás alapján annyi már biztosan állítható, hogy Vajdaságban a délvidéki vérengzések kapcsán mintegy ötezer magyar vesztette életét. Ez ugyan még nem a végleges szám, de a köztudatban élő "sok tízezres" szám túlzó - mondta A. Sajti Enikő történész az MTI-nek. 
|
 |
|
Az Izrael és a libanoni síita Hezbollah közötti ún. 34 napos háború óta folyamatos a feszültség, hol Izrael, hol pedig a Hezbollah illetékesei állnak elő ellenfelük háborús szándékaira utaló bizonyítékokkal. 
|
|
|
|
|
|
Barack Obama mandátuma első évében minden korábbi elnöknél jobban megosztotta az Egyesült Államokat - derült ki a Gallup intézet felméréséből. Az republikánusok túlnyomó többsége Obama ellen fordult, miközben a demokrata pártiak nagyobb része továbbra is támogatja. 
|
 |
|
Egy héttel azután, hogy az első listát nyilvánosságra hozták, további "Baath-gyanús" iraki képviselőknek nem engedik, hogy elinduljanak a márciusi parlamenti választáson. A döntés hatalmas vihart kavart az országban, és egyáltalán nem véletlen, hogy mind az Arab Liga, mind az Egyesült Államok felkapta a fejét az iraki makacsságra. 
|
|
|
|
|
|
A hangfelvételt vasárnap lejátszotta az al-Dzsazíra pánarab hírtelevízió. Bin Laden újabb merényletekkel fenyegette meg az Egyesült Államokat. 
|
 |
|
Meghaladta a 110 ezret a haiti földrengés halálos áldozatainak a száma - közölte helyi idő szerint pénteken a karibi ország belügyminisztériuma. Bejelentették azt is, hogy befejezték a túlélők utáni kutatást. 
|
|
|
|
|
|
A hongkongi fogyasztók bírnak az egyik legkifinomultabb attitűddel a luxuscikkekkel kapcsolatban. A helyiek nem csak egyszerűen önmaguknak, de a társadalom többi tagjának is jelezni szeretnék, hogy igen, ők megengedhetik maguknak a drága holmik megvásárlását. 
|
 |
|
Valóra vált, amitől a demokraták a legjobban féltek: a republikánus Scott Brown nyerte a massachusettsi szenátorválasztást, ezzel 41 szavazathoz juttatva a jobboldalt a felsőházban. A Kitekintő összefoglalja az előzményeket és vázolja a következményeket. 
|
|
|
|
|
 |
|
|
|
|
|
|