2010. február 9. kedd - Abigél, Alex
Hírek
|
|
|
|
|
|  |
Ma 84 éves Grosics Gyula
2010. február 4. Ma ünnepli nyolcvannegyedik születésnapját Grosics Gyula, nyolcvanhatszoros válogatott labdarúgó, az Aranycsapat legendás kapusa. A "Fekete Párduc" 1952-ben olimpiai bajnok, 1954-ben világbajnoki ezüstérmes lett, s tagja volt az 1953-ban Európa Kupa-győztes magyar válogatottnak is. 
|
|
|
|
|
A majd’ kéthetes téli fociünnep véget ér ma. Debrecenben este hatkor játsszák az Azerbajdzsán–Csehország kisdöntőt, fél kilenckor pedig „ibériai házidöntő” lesz, a spanyolok a portugálokkal osztoznak a két legfényesebb érmen. 
|
|
Maranellóban bemutatták a Forma-1-es Ferrari istálló új versenykocsiját. A bemutatón jelen volt az istálló két pilótája, Felipe Massa és Fernando Alonso is. 
|
|
 |
|
|
Nem jutott a legjobb nyolc közé a magyar futsal-válogatott. A csoportban utolsó helyen, pont nélkül zárt. Történt mindez annak ellenére, hogy nagyon bíztató volt a csehek elleni találkozó első fele, és kétgólos vezetéshez jutott a magyar csapat. 
|
 |
|
A magyar sportújságírás örök szégyene, hogy futsal névvel illeti az amúgy látványos (és nem kimondottan új) sportágat, a teremfocit. A ma kezdődött, hivatalosan debreceni EB nyitónapján a mieink papírforma-vereséget szenvedtek Azerbajdzsántól. A kaukázusiak a torna titkos esélyesei. 
|
|
|
|
|
|
Bravúros, 29-29-es döntetlennel kezdte a magyar férfi kézilabda-válogatott az ausztriai Európa-bajnokságot. Csoknyai István csapata kis híján legyőzte a világ- és olimpia bajnok francia nemzeti együttest. A Gondola gratulál a csapatnak. 
|
 |
|
Madár bejelentette nem marad cirkálósúlyban, és nemsokára lemond WBC bajnoki címéről.Talán az Universum is összeszedi magát, hiszen az egyesület által kitalált Jürgen Brähmer 16 hónapig a német büntetés-végrehajtás vendégszeretetét élvezi. 
|
|
|
|
|
|
Az első magyar nő, aki megmászta a Mount Everestet, tart filmes élménybeszámolót holnap 17 órától az ürömi Öreg Sváb vendéglőben. Mi a fontosabb, az út vagy a megérkezés? – többek közt erre a kérdésre is válaszol Ugyan Anita hegymászó. 
|
 |
|
A Dakar tegnapi, hatodik szakaszán nagyot bukott olasz motoros, Luca Manca állapota súlyos, a KTM-es versenyző kómában fekszik. A versenyző szerdán azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a csapattárs címvédő, Marc Comát segítette ki a saját hátsó kerekével, amikor a spanyol műszaki hiba miatt elakadt. 
|
|
|
|
|
|
Sopronból tartott Szombathely irányába Toyotájával a Falco kosárlabdacsapatának centerjátékosa, Horváth Zoltán . Ma reggel nyolc óra körül Tömörd és Vasasszonyfa között megcsúszott a jeges úton, és frontálisan ütközött egy teherautóval. A válogatott játékos szeptemberben múlt harmincéves. 
|
 |
|
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség Zürichben 19:30 órakor kezdődő éves díjkiosztó gáláján először adják át a Puskás Ferenc-díjat, amelyet az év legszebb gólját szerző futballista érdemel ki. 
|
|
|
|
|
|
Az FTC Labdarúgó Zrt. december 21-én sajtótájékoztatót tart az Albert-stadionban, amelyen Kevin McCabe is részt vesz. A sajtótájékoztató témája lesz többek között az edzőkérdés, a játékosállomány, az FTC Labdarúgó Zrt. jövőbeni céljai és a stadion helyzete. 
|
 |
|
Gyurta Dániel és Hosszú Katinka úszót, az U20-as labdarúgó-válogatottat és irányítójukat, Egervári Sándort, illetve Mocsai Lajost, az MKB Veszprém férfi kézilabdacsapatának edzőjét választották az év legjobbjának a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) 52. alkalommal kiírt szavazásán. 
|
|
|
|
|
|
Sportolóink a sportpályán már sokszor megmutatták, hogy kiváló teljesítményre képesek. Ma a szegények és rászorulók megsegítésében is élre állnak, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat „Adni Öröm!” akciója keretében az önkéntesekkel együtt gyűjtenek a rászoruló családok és a hajléktalan emberek megajándékozásra. 
|
 |
|
Három arany-, négy ezüst- és egy bronzéremmel zárta a magyar úszóválogatott az isztambuli rövidpályás Európa-bajnokságot. Kiss László szövetségi kapitány a sikerek mellett azzal is elégedett volt, hogy a fiatalabb versenyzők jól beépültek a csapatba. 
|
|
|
|
|
 |
|
|
|
|
|
|