Rogán: ne engedélyezzenek rendezvényeket a Belváros egyes részein
2008. október 16. 19:00
Rogán Antal V. kerületi polgármester levélben fordult Bencze József országos rendőr-főkapitányhoz, amelyben arra kéri, hogy október 23-án ne adjanak engedélyt rendezvény megtartására a kerület azon területein, ahol útfelújítások és közmű-rekonstrukciók zajlanak. A levelet az MTI-hez is eljuttatta a polgármester. A bejelentett rendezvények és demonstrációk nagy részét idén is a Belvárosban tartják, ezért az ott lakók azok, akik leginkább megérzik a fővárosban tartott nagyobb rendezvények miatti rendőri intézkedéseket - írta a polgármester. Belváros-Lipótváros önkormányzata ugyan október 21-ig mindenhol befejezi a saját hatáskörben végzett útfelújítási munkálatait, de az ünnepek alatt is zajlanak közmű-rekonstrukciós teendők a Belváros több pontján. Rogán Antal szerint az érintett térségekben fokozottan balesetveszélyes és kockázatos a demonstrációk megtartása, ezért arra kéri a rendőrséget, hogy ne adjanak engedélyt ezekre.
 
Tafferner Éva, a BRFK kommunikációs osztályának vezetője az MTI-nek elmondta: köszönettel vették Rogán Antal javaslatát, de a hatályos gyülekezési törvény a rendezvények megtiltásának okai között - ha más közlekedési útvonal nem biztosítható, vagy ha a rendezvény megtartása népképviseleti szervek vagy bíróságok zavartalan működését súlyosan veszélyeztetné - nem tesz említést a polgármester által említett indokról. Ezért a rendőrségnek a jelzett indok alapján nincs lehetősége arra, hogy megtiltsa egy rendezvény megtartását - mondta, hozzátéve: a rendőrök minden rendezvény előtt ellenőrzik a helyszínt.
 
MTI
Címkék:
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
Két nap óta reggeltől estig a Klábrédiót hallgatom. Különösen tetszik, hogy csak független szakértőket szólaltatnak meg.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó