Márciusban 6413 gyermek született, 10 524 ember halt meg
2024. április 26. 13:16

Az előzetes adatok szerint márciusban 6413 gyermek született, és 10 524 ember halt meg; 2023 márciusához képest a születések száma 10, a halálozásoké 13, a házasságkötéseké 1,9 százalékkal csökkent - tájékoztatta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az MTI-t.

A közlemény szerint 6413 gyermek született, 10 százalékkal, 727 újszülöttel kevesebb, mint 2023 márciusában. 10 524 ember halt meg, 13 százalékkal, 1542 fővel kevesebb, mint egy évvel korábban. A természetes fogyás a 2023. márciusi 4926-tal szemben 4111 fő volt. 3030 pár kötött házasságot, ami 1,9 százalékkal, 58-cal kevesebb az előző év azonos hónapjához képest.
   
Idén január-márciusban 19 289 gyermek jött világra, 9,3 százalékkal, 1978-cal kevesebb a 2023 január-márciusinál.
   
Emlékeztettek, hogy 2024 szökőév, ezért egy nappal hosszabb időszak népmozgalmi eseményeit kell figyelembe venni.
   
A szökőnaphatástól tisztított születésszám 10 százalékkal volt alacsonyabb az előző év azonos időszakinál, ezen belül januárban 12, februárban 8,7, márciusban 10 százalékkal kevesebb volt az élveszületések száma, mint 2023 azonos hónapjaiban - írták.

A teljes termékenységi arányszám egy nőre becsült értéke 1,38, ami egy évvel korábban 1,51 volt - tették hozzá.

Január és március között 33 565-en haltak meg, 3,9 százalékkal, 1347-tel kevesebben, mint egy évvel korábban.

A szökőnaphatás figyelembevételével a halálozások számának csökkenése 4,9 százalék volt: januárban 1,7 százalékkal többen, februárban 3,6, márciusban 13 százalékkal kevesebben hunytak el, mint az előző év azonos időszakában.

A KSH közlése szerint ebben az időszakban a születések száma a halálozásokénál nagyobb mértékben csökkent, ennek következtében a természetes fogyás 14 276 fő volt, ami 4,6 százalékkal magasabb a 2023 január-márciusi 13 645 fős értéknél.

A szökőnaphatás figyelembevételével a természetes fogyás 3,4 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest - fűzték hozzá.

Január-márciusban 7069 pár kötött házasságot, 13 százalékkal, 814-gyel több az egy évvel korábbinál. A házasságkötések szökőnaphatástól megtisztított számának növekedése 12 százalék volt: januárban 36, februárban 18 százalékkal több, míg márciusban 1,9 százalékkal kevesebb frigyet regisztráltak, mint 2023 azonos hónapjaiban.

A vizsgált időszakban ezer lakosra 8,1 élveszületés és 14,1 halálozás jutott. Az élveszületési arányszám 0,9, a halálozási arányszám pedig 0,7 ezrelékponttal alacsonyabb volt, mint 2023 január-márciusában, ennek következtében a természetes fogyás 0,2 ezrelékponttal, 6,0 ezrelékre nőtt.

Ezer élveszületésre 4,1 csecsemőhalálozás jutott, ami 1,6 ezrelékponttal magasabb az előző év azonos időszakának értékénél.

A házasságkötési arányszám 3,0 ezrelék volt, 0,3 ezrelékponttal nagyobb, mint egy évvel korábban - közölte a KSH.

Mint írták, a születések száma az Észak-Alföld kivételével az összes régióban csökkent az előző év azonos időszakához képest. A legnagyobb mértékű csökkenés Budapesten történt. A halálozások száma Észak-Alföldön és Nyugat-Dunántúlon kismértékben nőtt, míg a többi régióban csökkent az előző év azonos időszakához képest. A legnagyobb visszaesés Pest régióban következett be. A természetes fogyás mértéke Közép-Dunántúlon és Pest régióban mérséklődött, míg a többi régióban nőtt. A legnagyobb növekedés Budapesten és Nyugat-Dunántúlon történt. A házasságkötések száma a főváros kivételével az összes régióban nőtt. A legnagyobb mértékű növekedés Észak-Magyarországon és Észak-Alföldön volt - sorolták.

A közlemény szerint 2023 áprilisa és 2024 márciusa között 83 222 gyermek született, 6801-gyel, vagyis 7,6, a szökőnaphatást is figyelembe véve 7,8 százalékkal kevesebb a megelőző 12 havinál.

Egy év alatt 126 853-an haltak meg, 6296-tal, azaz 4,7, a szökőnaphatást is figyelembe véve 5,0 százalékkal kevesebben, mint a megelőző 12 hónapban.
Ebben az időszakban 50 964 pár kötött házasságot, 8972-vel, 15 százalékkal kevesebb a megelőző 12 havinál, ami a szökőnaphatással számolva is azonos mértékű - áll a közleményben.
    

MTi
Címkék:
  • Nobel-díjas írók nevetségessé tétele
    „A papírforma azért van, hogy felborítsuk, és mi ezt megtettük ezen a hétvégén. Úgy gondolom, talán egy kicsit lebecsültek minket az emberek. Nem sikerült túlságosan jól a legutóbbi világversenyünk, és mindenki abból indult ki, de mi jó csapat vagyunk, jó a csapategység, úgyhogy nagyon jól tudunk küzdeni – rögzítette Pásztor Noémi.
  • Bűnözők a törvényhozásban
    Sajnos a brüsszeli garnitúra is alvilági jegyeket mutat. Évekkel ezelőtt egy ciprusi politkusnőnek hatalmas összeg jelent meg a bankszámláján. Lebukott, de azóta is az Európai Bizottságban ül. Egy görög európai parlamenti tagot pedig a belga rendőrség hosszú ideig lakat alatt tartott, mert döbbenetesen nagy korrupciós botrányban lebukott. A felsőbb garnitúra elérte, hogy kiengedjék, visszament az Európai Parlamentbe, és szavazott is.
MTI Hírfelhasználó