A katalán elnök újságban üzent
2017. március 20. 22:02

Az El País című napilapban megjelentetett cikkben üzent Carles Puigdemont katalán elnök és helyettese Oriol Junqueras hétfőn a spanyol kormánynak, szorgalmazva a párbeszédet közöttük a katalán függetlenségi népszavazásról, és példaként említve a 2014-es skót referendumot.

A politikusok az újságcikkben azt javasolták, hogy Katalóniában oly módon rendezzenek népszavazást, ahogy azt Skócia tette: a brit kormány és parlament jóváhagyásával.

Puigdemont és Junqueras szerint a spanyol állam "elhagyta" a katalánokat, nem csak a függetlenséget támogatókat, hanem azokat is, aki nem akarják az elszakadást Spanyolországtól, mert elutasította a párbeszédet Katalónia jövőjéről.

Mint írták, nem mondanak le arról a jogukról, hogy még ebben az évben megtartsák a népszavazást az önrendelkezésről. Az embereknek joguk van dönteni - hangsúlyozták.

A spanyol kormány szerint a "skót út" Katalónia számára lehetetlen - közölte az EFE spanyol hírügynökség kormányzati forrásokra hivatkozva.

"Sem a kormány, sem a parlament nem tárgyalhat arról, ami nem övé. A nemzeti szuverenitás a spanyolok összességét illeti. Ez a fő különbség (...)" - áll a reagálásban, amely felhívja a figyelmet arra is, hogy mindezt a spanyol alkotmány rögzíti.

A tájékoztatás szerint a spanyol kormányt meglepte, hogy a katalán vezetők említik a párbeszéd hiányát, miközben épp az ő részükről hiányzik a párbeszédkészség. A spanyol kormány a törvényi kereteken belül mindig készen áll a párbeszédre - olvasható a reagálásban.

A katalán kormány arra készül, hogy szeptemberben népszavazást rendezzen Katalónia függetlenségéről, akár a spanyol állam hozzájárulása nélkül.

2014 novemberében ezt egyszer már megtette "alternatív népszavazás" néven, amelyet a spanyol alkotmánybíróság alkotmányellenesnek ítélt.

Artur Mas, akkori katalán elnököt a katalán legfelsőbb bíróság nem jogerősen két évre eltiltotta közhivatal betöltésétől, amiért mégis megrendezték a referendumot.

A Katalóniában végzett legutolsó hivatalos közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek többsége, 46,8% százalék ellenzi az elszakadást, de nem sokkal kevesebb, 45,3 százalék az önállósodásra voksolók aránya.

MTI
Címkék:
megmondó
Újabban a migránsokat vádolják azzal, hogy tönkreteszik a nyugati civilizációt. Lépcsőházi gondolat.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI