A magyar EU elnökség Európa szerte elismerést váltott ki és nem véletlenül örülnek oly sokan az új magyar alaptörvénynek, amely olyan európai értékeket véd, mint a család, a nemzet, az emberi méltóság és a szabadság - reagált a szocialista Harangozó Gábor pénteki sajtótájékoztatóján elhangzottakra Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője.
Harangozó Gábor arról beszélt, hogy az MSZP szerint a kormánynak figyelembe kell vennie a nemzetközi szervezetek bírálatait, ellenkező esetben az ország előbb politikai, majd gazdasági értelemben is elszigetelődik.
Az országgyűlési képviselő pénteken sajtótájékoztatón hangsúlyozta: az európai értékek tiszteletben tartása Magyarország önként vállalt kötelezettsége, így azok számon kérése nem tekinthető a belügyekbe avatkozásnak, a nemzetközi bírálatokat - szóljanak akár a médiatörvényről, az új alaptörvényről vagy a bíróságok függetlenségéről - figyelembe kell venni.
Az Európa Tanács jelentéstevőinek magyarországi látogatásával kapcsolatban a szocialista politikus azt mondta: bár a raportőrök jelentésének nincs jogi következménye, ha a kormány nem hallgat a kritikára - mint ahogyan nem hallgatott az Európai Parlamentnek az új alaptörvényt bíráló, kedden Strasbourgban megszavazott állásfoglalására - az az ország elszigetelődéséhez vezet, előbb politikai, majd gazdasági értelemben is.
Szijjártó Péter mindezekre reagálva azt írta, hogy "érthető az MSZP csalódottsága, hiszen a magyar és a nemzetközi baloldal támadása Magyarország ellen kudarcot vallott".
A magyar EU elnökség Európa szerte elismerést váltott ki és nem véletlenül örülnek oly sokan az új magyar alaptörvénynek, amely olyan európai értékeket véd, mint a család, a nemzet, az emberi méltóság és a szabadság. "Akárhogyan is támadja a magyar és a nemzetközi baloldal Magyarországot, mi mindig ki fogunk állni a magyar emberekért és meg fogjuk védeni hazánkat" - jelentette ki a kormányfő szóvivője.
- ajánlatunk
- Az Európai Bizottság elismerte Magyarország romastratégiáját
- Eszközkezelő: megkötötték az első adásvételi szerződéseket
- Meggyalázták a Wallenberg-szobrot
- Több mint ötezer új álláshely létrehozását segítik
- Fogas kérdések: Mit tesz a kormány?
- Öt ügyvéd közül három nem adott számlát az adóellenőröknek
- Gyógyír szorongásra, okostelefonon keresztül
- Oktatási Hivatal: kompetenciamérés az iskolákban május 30-án
- Hétvégi gyereknapi programok Budapesten
- Varga elárulta - Nem Superman
- Atomprogram: megállapodott a NAÜ és Irán
- Üzenjen hadat a bosszantó KRESZ-tábláknak!
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Orbán = ördög
- Orbán, a fapados
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Duna-parti luxuslakás az államtitkárnak
- Tóta W. és a hazaárulás
- Kik támadják Magyarországot és miért?
- Beszorultak a liftbe a Csurkára emlékezők
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- A szélsőség katonai szárnyaA jog – egy jogállamban – garázdaság miatt ítéli el az ilyen akciót végrehajtó szélsőségeseket.
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.















