Génmódosítással szennyezett kukoricát találtak Baranyában
2011. július 8. 09:28

Mintegy 160 hektárnyi kukorica kitárcsázására kényszerültek baranyai gazdák, miután kiderült, hogy a növények génmódosítással szennyezett vetőmagból keltek ki - adta hírül az MR6, a régió rádiója pénteken.

Bognár Lajos, Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeleti és agrárigazgatási helyettes államtitkára megerősítette az MR6 értesülését, és elmondta, hogy a szennyezett vetőmag több termelőtől, nemzetközi forrásból származik. Mint elmondta, a génmódosított vetőmagból nemcsak Baranyában, hanem az ország más területein is felhasználtak. A vetőmagtételeket folyamatosan vizsgálják, a szaktárca még nem tudja, országosan mekkora területen kell kivágni a növényeket.

Az MR6 úgy tudja: az ügyben érintett a két legnagyobb nemzetközi vetőmaggyártó cég, és országosan akár több ezer hektárra is kerülhetett génmódosított vetőmag.
A baranyai gazdák nehezményezik, hogy a vizsgálatok miért csak most derítettek fényt a génmódosított vetőmag használatára, júliusban ugyanis már nem tudnak újra vetni, egész évi termésük kárba veszett. Problémát jelent az is, hogy a vetőmagot Baranyában terítő szigetvári cég felszámolás alatt ál, így ha nemzetközi vetőmaggyártók kártérítést fizetnek a történtekért, pénzt elsőként nem a termelők, hanem a szigetvári társaság hitelezői kapnak.
 

gondola/MTI
Címkék:
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
Rákosi Mátyás a proletárhatalom megsemmisítendő ellenfelének tekintette a polgárt, a szovjetek szóhasználatában a „burzsujt”.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó