Rosszullét miatt szerda estig összesen harminchét gyermek és fiatal felnőtt került kórházba a Balatonalmádihoz tartozó Káptalanfüred két gyermektáborából - tájékoztatta Bujdosó László, a balatonfüredi tisztiorvosi szolgálat vezetőhelyettese az MTI-t.
A főorvos a megbetegedések okáról továbbra sem tudott nyilatkozni, de szerinte nem biztos, hogy ételmérgezésről van szó. Mint mondta: nem zárható ki a calici vírus okozta fertőzés, mint ahogy más fertőzés sem.
A tábor konyháját lezárták, fertőtlenítenek mindent, az ételekből mintát vettek (a betegektől székletmintákat), de csak laborvizsgálatokkal lehet majd a megbetegedések pontos okát megállapítani. Előzetes laboreredmény csütörtökön délre várható - közölte a főorvos.
Bujdosó László elmondta: a táborban maradt gyermekek orvosi felügyelet alatt állnak, egy mentőautó is folyamatosan a helyszínen van. A főorvos úgy véli, előfordulhat még, hogy egy-két gyermek megbetegedik, többen viszont már távoztak a táborból a szüleikkel. Megeshet, hogy közülük valaki másutt kerül kórházba - tette hozzá.
Jelenleg összesen 37 gyermeket és fiatal felnőttet látnak el az ajkai, a veszprémi és a székesfehérvári kórházban, az állapotuk kielégítő - mondta főorvos, megjegyezve: azt tapasztalták, hogy minél idősebb a beteg, annál lázasabb.
A két táborban összesen százhuszonhárman nyaraltak, a tábort nem zárták be, a maradók egyelőre hideg élelmet kapnak - tájékoztatott Bujdosó László.
- ajánlatunk
- Az Európai Bizottság elismerte Magyarország romastratégiáját
- Eszközkezelő: megkötötték az első adásvételi szerződéseket
- Meggyalázták a Wallenberg-szobrot
- Több mint ötezer új álláshely létrehozását segítik
- Fogas kérdések: Mit tesz a kormány?
- Öt ügyvéd közül három nem adott számlát az adóellenőröknek
- Gyógyír szorongásra, okostelefonon keresztül
- Oktatási Hivatal: kompetenciamérés az iskolákban május 30-án
- Hétvégi gyereknapi programok Budapesten
- Varga elárulta - Nem Superman
- Atomprogram: megállapodott a NAÜ és Irán
- Üzenjen hadat a bosszantó KRESZ-tábláknak!
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Orbán = ördög
- Orbán, a fapados
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Duna-parti luxuslakás az államtitkárnak
- Tóta W. és a hazaárulás
- Kik támadják Magyarországot és miért?
- Beszorultak a liftbe a Csurkára emlékezők
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- A szélsőség katonai szárnyaA jog – egy jogállamban – garázdaság miatt ítéli el az ilyen akciót végrehajtó szélsőségeseket.
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.















