Népszabadság: vitatott felmérés a nagykanizsai középiskolákban
2010. szeptember 10. 07:50

Felháborodást keltett Nagykanizsán egy egészségügyi felmérés, amelyet a helyi középiskolákban végeztek el nemrég. A tanulóknak kérdőívet kellett kitölteniük, amelyen több szülő szerint "kényes" egészségügyi adatokat kértek a diákoktól - írta a Népszabadság. A napilap szerint a tanulóknak egyebek mellett saját maguk és családtagjaik jelenlegi, valamint korábbi betegségeiről kellett beszámolniuk, így például arról, van-e rokonságukban olyan, aki elmebetegségben szenved. Volt, aki nem csak a kérdéseket bírálta, hanem azt is: adatvédelmi szempontból aggályos, hogy a kérdőíveket a tanárok, s nem az orvosok, védőnők gyűjtötték össze - olvasható a cikkben.

Balogh László, az egyik érintett középiskola, a Batthyány Lajos Gimnázium igazgatója a Népszabadságnak azt mondta: a nagykanizsai Egészségügyi Alapellátási Intézmény megbízásából töltették ki a kérdőívet a diákokkal azért, hogy az iskolaorvosok baj esetén rendelkezzenek megfelelő információval

Kercsmaricsné Kövendi Ibolya, az egészségügyi intézmény vezetője a napilap megkeresésére azt közölte: az iskolaorvosoknak kötelességük az új tanulókról felmérést készíteni, s ezt a procedúrát szerették volna megkönnyíteni azzal, hogy adatlapokon gyűjtik össze az információkat. A vezető szerint a kérdéssort nem érheti bírálat, hiszen azt a jogszabályok alapján állították össze. Hozzátette viszont, hogy az adatlapok begyűjtését a panaszok miatt szigorítják, a jövőben zárt borítékban, közvetlenül az iskola védőnőjének kell majd leadni a dokumentumokat.

MTI
Címkék:
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
A két kaszás kijár neki, miután éltének évtizedei alatt annyiszor el akarták kaszálni, és, ha színműveinek hazai, azaz magyarhoni sorsát vesszük alapul, ez évtizedeken át sikerült is.
  • Volt egyszer egy puccs
    Ég a ház, de a lakók még népszínházat rendeznek. Az unió immár második felvonásban biztosította a szórakozást Európa demokrácialetéteményeseinek.
  • Bankárok a Nyugat diktátorai
    Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez.
  • Dúl az összeesküvés-gyakorlat
    Támadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
  • Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
    Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó