Népszavazással egységesítené a fővárosi parkolási rendszert az LMP
2010. szeptember 9. 11:51

Az LMP azt szeretné, ha az október 3-i választás után hivatalba lépő fővárosi önkormányzati testület népszavazást írna ki az egységes budapesti parkolási rendszer megteremtésének érdekében - mondta Hanzély Ákossal közösen tartott sajtótájékoztatóján a párt főpolgármester-jelöltje. Jávor Benedek a Nyugati téren rendezett sajtótájékoztatón úgy értékelte, hogy a fővárosi parkolási rendszer átláthatatlan.

Az esetleges népszavazás sikeressége érdekében Schiffer András frakcióvezetővel és Karácsony Gergely frakcióvezető-helyettessel közösen olyan törvénymódosító javaslatot nyújtottak be a parlament elé, amely egyfelől megnehezítené, hogy az önkormányzatok zárt üléseket rendelhessenek el, másfelől könnyítené a helyi referendumok feltételeit.

Ha javaslatukat elfogadnák, akkor a jövőben az országos népszavazáshoz hasonlóan a helyieknél is elegendő lenne az érvényességhez, ha a választók 25 százaléka ugyanúgy voksol.

MTI
Címkék:
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
A két kaszás kijár neki, miután éltének évtizedei alatt annyiszor el akarták kaszálni, és, ha színműveinek hazai, azaz magyarhoni sorsát vesszük alapul, ez évtizedeken át sikerült is.
  • Volt egyszer egy puccs
    Ég a ház, de a lakók még népszínházat rendeznek. Az unió immár második felvonásban biztosította a szórakozást Európa demokrácialetéteményeseinek.
  • Bankárok a Nyugat diktátorai
    Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez.
  • Dúl az összeesküvés-gyakorlat
    Támadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
  • Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
    Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó