Nyomozást rendelt el a Magyar Szigeten történtek miatt a Váci Városi Ügyészség, amely a Váci Rendőrkapitányságot bízta meg az ügy felgöngyölítésével. Augusztus első hetében 10. alkalommal rendeztek táborozást nemzeti érzelmű fiataloknak a Pest megyei Verőcén. A rendezvény ideje alatt arról számolt be a Hetek című lap, hogy "életveszélyesen megfenyegették, emberi méltóságukban megalázták és szabad mozgásukban is korlátozták a Hetek munkatársait a Magyar Sziget Fesztivál elnevezésű szélsőjobboldali találkozón". Az írás szerint a rendezvényen Zagyva György Gyula, a Jobbik parlamenti képviselője a rendezvényen egy faházban fenyegetően beszélt az újságírókkal, miután rájuk zárták a helyiség ajtaját.
Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese közlése szerint személyi szabadság megsértése miatt a rendőrkapitányság bűnügyi osztálya folytat nyomozást. A sajtóügyeletes hangsúlyozta, hogy amennyiben az ügyben olyan személy érintettsége merül fel, akinek az esetében a rendőrség nem jogosult nyomozni, az eljárást átadják az illetékes főügyészségnek.
Az MTI a hír nyomán akkor megkereste Dúró Dórát, a Jobbik szóvivőjét, aki elmondta, hogy a párt elnöksége napirendre vette a politikus ügyét, de érdemben nem foglalkozott azzal, mert azt "kocsmai színvonalú" beszélgetésnek minősítette.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányságot annak kapcsán kérdezte az MTI, hogy Martonyi János külügyminiszter hétfői bécsi látogatásán újságírói kérdésre elmondta: tudomása szerint a Magyar Sziget fesztiválon ért atrocitással kapcsolatban jogi eljárás folyik, és biztos abban, hogy ha az újságírókat tényleg olyan sérelem érte, amely miatt elindult az eljárás, akkor annak meglesznek a jogi következményei.
"Az a politikai párt, amely e mögött áll, megint csak tanújelét adta annak, hogy eddig nem sikerült megbirkóznia a civilizált politikai viselkedés szabályaival, és abban az esetben, hogy ha ez törvényszegésig megy, akkor ez a kormány a lehető leghatározottabban a törvényesség és a rend helyreállítása mellett fog ezekkel a jelenségekkel szemben fellépni" - fogalmazott Martonyi János.
Az esetről annak idején beszámoló Hetek című hetilap akkor azt is megírta, hogy az ügyben az újságírók ügyvédje indítványozta Zagyva György Gyula mentelmi jogának felfüggesztését, emellett ismeretlen tettesek ellen feljelentést is tettek kényszerítés, személyi szabadság megsértése, illetve közösség tagja elleni támadás miatt.
- ajánlatunk
- Schmitt: Egységes, látható és érezhető a nemzetpolitika
- Férfiágon öröklődik a szívbetegség?
- Megvalósult gyermekkori álom
- „Magyarországon sajtószabadság van”
- Új törvények - A szorgalommal nem volt baj
- Rengeteg madár pusztul el
- Tárki: kétszeres előnyben a kormánypártok
- Gál-Busuttil: az eljárás vége előtti ítélethozatal az autoriter módszer
- Mit mondtak az elemzők az évértékelőről?
- EP-meghallgatás - Hankiss Ágnes levele a résztvevőkhöz
- A Kúria szerint is kartelleztek az útépítők a fővárosban
- A horkolás csak tünet, előzze meg a szövődményeket!
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- Bayer Zsoltot megrémítette a 168 Óra
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Mohácsi Viktória politikai menekült Kanadában?
- Drága Nellikém!
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Bankárok a Nyugat diktátorai
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
- Liptai Claudiát elrabolták
- Ez az igazi abszurd: Oszkó exminiszter tavaly április óta a Malév konkurens igazgatóságában
- Szóval ez fáj...
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- Orbán akarnok, szélhámos hazugságáról a 168 Órában
- VV Zsuzsi megverte a Blikk újságíróját
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Volt egyszer egy puccsÉg a ház, de a lakók még népszínházat rendeznek. Az unió immár második felvonásban biztosította a szórakozást Európa demokrácialetéteményeseinek.
- Bankárok a Nyugat diktátorai
Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez. - Dúl az összeesküvés-gyakorlatTámadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.















