Az LMP szerint új elemet nem tartalmazott a miniszterelnök kedden elmondott, a kabinet eddigi száznapos tevékenységét értékelő beszéde. A párt frakcióvezetője az MTI-nek azt mondta: a helyzetértékeléssel több ponton is egyetértenek, de az az út, amit a kormány választott, homlokegyenest ellenkezik azzal, ahogy az LMP megújítaná a demokráciát, illetve ahogy egy esélyteremtő politikát meghirdetne. Schiffer András megjegyezte, hogy Orbán Viktor a helyzetértékelés során utalt az elmúlt nyolc évre, pedig véleménye szerint ideje lenne ennek az időszaknak a politikájával kevesebbet foglalkozni.
Kitért arra, hogy a kormányfő elmondta: 2002-ig konszenzus volt abban, hogy a kormányok nem adósítják el az országot és ez ekkor megszűnt. Hozzátette, hogy a Medgyessy-kormány első nagy csomagjait a Fidesz is megszavazta, ezért ebben őket is felelősség terheli. Az LMP frakcióvezetője szerint az semmiképpen sem a demokrácia megújítását jelenti, ha "a populista politikával gyakorlatilag egy tömb azonosítja magát a nemzettel és az igazsággal". Mint mondta, kicsit úgy tűnik, hogy a nemzeti együttműködés a miniszterelnök számára a vele egyetértőkkel való együttműködést takarná.
Szólt arról, hogy Orbán Viktor beszéde végén is hivatkozott a választókkal való rendszeres találkozókra, a nemzeti konzultációkra. A Fidesz és az LMP közötti világnézeti különbségnek nevezte, hogy a kormányfő egy médiaeseményként megrendezett egyoldalú kommunikációra gondol, míg ők azt szeretnék: Magyarországon erősödjenek meg a társadalmi részvétel intézményei.
Schiffer közölte, hogy az adósságcsapdából való kikecmergésnek valóban prioritásnak kell lennie, de felhívta a figyelmet arra: az adósságterhek nagy részét a kamatterhek jelentik. Úgy látja, hogy a következetlenség és az IMF-tárgyalásokon tanúsított végig nem gondolt stratégia a bizalom megrendüléséhez és ezen keresztül a kamatterhek növekedéséhez vezet. A frakcióvezető a politikai osztály létszámának megfelezését tipikus populizmusnak nevezte. Meglátása szerint "olcsó demagógia" a képviselő-testületek létszámának csökkentése és hangot adott annak a véleményének is, hogy a kormánypártok a politikát szembeállítják az emberekkel. Hozzátette, hogy a politikaellenes hangulat vissza fog ütni a jelenleg kormányzókra is.
A kormány gazdasági és társadalompolitikai lépéseit Schiffer András úgy értékelte, hogy azok nem a munkahelyteremtés irányába mutatnak. Véleménye szerint ugyanis azt nem lehet olyan fajta adócsökkentéssel végrehajtani, amit a miniszterelnök megteremtett, és az is ellene hat, ha a dolgozó emberek sokaságát kiterelik a társadalombiztosításból. Mint mondta, a munkahelyteremtést az segítené, ha az adórendszert valóban egyszerűsítenék, illetve az állam által támogatott és koordinált, a fenntarthatóságot erősítő beruházások során lehetne új munkahelyeket teremteni. A földbirtokvédelemről és a helyi termelők helyzetbe hozásával kapcsolatban elmondottakkal az LMP frakcióvezetője egyetért, de azt hiányolta, hogy a meghirdetett Új Széchenyi Tervben a helyi termelés és értékesítés erősítése nem kap elegendő hangsúlyt.
"Egyszerűen nem igaz, hogy létrejött volna a szövetség a gazdagabbak és a szegényebbek között" - jelentette ki Schiffer András. Azt mondta, hogy ezt a szövetséget a Gyurcsány-kormány mondta fel és a jelenlegi kormány erősíti ezt a folyamatot. Problematikusnak nevezte azt is, hogy a kormány szegénységellenes fellépése kimerül egy "mindenütt a világon már megbukott, elnyomó büntetőpolitika erőltetésével". Kitért arra is, hogy a devizahitelesek helyzetét fogyasztóvédelmi szabályok erősítésével kellene rendezni.
Schiffer András hangsúlyozta: abban elkötelezettek, hogy például a miniszterelnöki túlhatalmat kiegyensúlyozó alkotmányelőkészítésben részt vegyenek. A jogállam helyreállításáról beszél a miniszterelnök, de az elszámoltatás mellett egyetlen szót sem hallani az antikorrupciós politika elkészítéséről - tette hozzá.
- ajánlatunk
- Schmitt: Egységes, látható és érezhető a nemzetpolitika
- Férfiágon öröklődik a szívbetegség?
- Megvalósult gyermekkori álom
- „Magyarországon sajtószabadság van”
- Új törvények - A szorgalommal nem volt baj
- Rengeteg madár pusztul el
- Tárki: kétszeres előnyben a kormánypártok
- Gál-Busuttil: az eljárás vége előtti ítélethozatal az autoriter módszer
- Mit mondtak az elemzők az évértékelőről?
- EP-meghallgatás - Hankiss Ágnes levele a résztvevőkhöz
- A Kúria szerint is kartelleztek az útépítők a fővárosban
- A horkolás csak tünet, előzze meg a szövődményeket!
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- Bayer Zsoltot megrémítette a 168 Óra
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Mohácsi Viktória politikai menekült Kanadában?
- Drága Nellikém!
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Bankárok a Nyugat diktátorai
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
- Orbán akarnok, szélhámos hazugságáról a 168 Órában
- Ez az igazi abszurd: Oszkó exminiszter tavaly április óta a Malév konkurens igazgatóságában
- Szóval ez fáj...
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- Orbán akarnok, szélhámos hazugságáról a 168 Órában
- VV Zsuzsi megverte a Blikk újságíróját
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Volt egyszer egy puccsÉg a ház, de a lakók még népszínházat rendeznek. Az unió immár második felvonásban biztosította a szórakozást Európa demokrácialetéteményeseinek.
- Bankárok a Nyugat diktátorai
Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez. - Dúl az összeesküvés-gyakorlatTámadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.















