EU-bizottság: a bérplafonról rendelkező magyar jogszabály módosításának elérése a cél
2010. szeptember 7. 18:20

Az a szándék áll az Európai Bizottságnak a magyar hatóságokhoz intézett levelében, amely a közigazgatásban bevezetett bérplafon részleteiről érdeklődik, hogy elérjék a jogszabály megváltoztatását - ismerte el a brüsszeli testület szóvivője. Amadeu Altafaj Tardio megerősítette, hogy az Európai Unió végrehajtó testülete levélben kért további információkat jogszabályról, amely szeptember elsején lépett hatályba, és többek között a Magyar Nemzeti Bank (MNB) vezetőire is vonatkozik. Leszögezte azt is: a bizottság úgy gondolja, hogy a szabályozás érintheti bizonyos kulcspozíciók, köztük az MNB-elnök függetlenségét. Altafaj Tardio hangoztatta: egyelőre nincsen szó uniós szabálysértési eljárásról.

Más források szerint ugyanakkor a levélben utalás szerepel az uniós alapszerződés egy cikkelyére, amely kimondja, hogy ha egy tagország nem tesz eleget a bizottság véleményben megfogalmazott kérésének, az ügy az Európai Bíróság elé kerülhet. A levél az értesülések szerint úgy fogalmaz, hogy amennyiben a törvényt változatlanul hagyják, a bizottság illetékes szervei azt kérik majd a biztosok testületétől, hogy ennek a cikkelynek a szellemében járjon el.

Magyar újságíróknak nyilatkozva Altafaj Tardio elmondta: egyebek között az intézkedés mögötti szempontokat szeretnék tisztábban látni. A jogszabály ugyanis esetenként 75 százalékos mértékű bérkorlátozást jelent, ami nagyon szokatlannak számít - fejtette ki. Olli Rehn pénzügyi biztos szóvivője elmondta azt is: a bizottság nem saját kezdeményezésére foglalkozik a témával, hanem más EU-tagországok nemzeti bankjai hívták fel arra a testület figyelmét.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) már előző nap kiadott közleményében világossá tette, hogy a kormány álláspontja változatlan: kordában kell tartani a fizetéseket a közigazgatásban. "A kormány álláspontja továbbra is az, hogy a jegybank elnökének fizetését havi kétmillió forintban korlátozó intézkedés a jegybanki függetlenséggel összeegyeztethető. A bérek korlátozását előíró törvény egységes elvek alapján a teljes közszférára vonatkozik" - tartalmazza a közlemény. Az Európai Központi Bank (EKB) már a törvényjavaslat elfogadása előtt hangsúlyozta: biztosítani kell, hogy ne sérüljön a központi banki függetlenség elve.

MTI
Címkék:
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
A két kaszás kijár neki, miután éltének évtizedei alatt annyiszor el akarták kaszálni, és, ha színműveinek hazai, azaz magyarhoni sorsát vesszük alapul, ez évtizedeken át sikerült is.
  • Volt egyszer egy puccs
    Ég a ház, de a lakók még népszínházat rendeznek. Az unió immár második felvonásban biztosította a szórakozást Európa demokrácialetéteményeseinek.
  • Bankárok a Nyugat diktátorai
    Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez.
  • Dúl az összeesküvés-gyakorlat
    Támadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
  • Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
    Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó