Mesterházy: Orbán nem a valóságról, hanem a fejében lévő utópiákról beszélt
2010. szeptember 7. 18:00

Mesterházy Attila szerint Orbán Viktor a kormányzása első száz napját értékelő beszédében nem a valóságról, hanem a fejében lévő utópiákról beszélt. A szocialista pártelnök-frakcióvezető keddi sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a miniszterelnök a beszédében féligazságokat mondott. Ezeket közé sorolta, hogy a kormányfő szavai szerint megvalósult a kétmillió forintos bérplafon az állami szektorban. Úgy látja: van, ahol megvalósult, és van, ahol nem, mert ez alól még kivételek az állami cégek vezetői. "Azt várjuk, hogy korrigálják ez a hibát" - jelentette ki. Mesterházy féligazságnak tartja azt is, hogy kisebb lett a kormány, mivel most sokkal több állami vezető van, és így az állam működtetése sokkal többe is kerül az állampolgároknak.

Véleménye szerint az is féligazság, hogy a kormánynak nincsen hatása az árfolyam alakulására. Még a miniszterelnöki szóvivőnek is van hatása erre - hangoztatta. A szocialista politikus úgy vélte: a kormányfő a beszédében elhangzottakkal ellentétben nem a rendőrségnek adott több pénzt, hanem a személyes testőrparancsnokának gyártott egy "tízmilliárd forintos homokozót" Mesterházy Attila sokatmondónak tartja, hogy mely témákat került el a beszédében Orbán Viktor.

Ezek közül a legfontosabbnak a devizahitelesek problémáit ítélte, mivel - mint mondta - éppen a kormányfő beszéde alatt döntött soha nem látott rekordot a forinthoz képest a svájci frank árfolyama. Hiányolta a miniszterelnök beszédéből az adórendszerről, a munkahelyteremtésről, az ország nemzetközi megítélésének romlásáról és az elmaradt béremelésekről szóló részt, valamint azt, hogy Orbán Viktor egyetért-e Hoffmann Rózsának a pedagógusokról szóló elhíresült mondataival. Szintén kifogásolta, hogy a kormányfő nem szólt arról: honnan vonnak el "ezermilliárdokat", ez kiket fog érinteni és milyen mértékben.

Mesterházy Attila szavai szerint egy újabb lehetőséget szalasztott el a miniszterelnök, hogy az önkormányzati választások előtt elmondja, mit fog tenni a kormány a következő évben, milyen strukturális reformokat indít el, és hol igazítja ki a költségvetést. A szocialista politikus arra is felhívta a figyelmet, hogy a kormányfő egyetlen tapsot sem kapott a beszéde közben.

MTI
Címkék:
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
A két kaszás kijár neki, miután éltének évtizedei alatt annyiszor el akarták kaszálni, és, ha színműveinek hazai, azaz magyarhoni sorsát vesszük alapul, ez évtizedeken át sikerült is.
  • Volt egyszer egy puccs
    Ég a ház, de a lakók még népszínházat rendeznek. Az unió immár második felvonásban biztosította a szórakozást Európa demokrácialetéteményeseinek.
  • Bankárok a Nyugat diktátorai
    Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez.
  • Dúl az összeesküvés-gyakorlat
    Támadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
  • Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
    Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó