Oszkó: a költségvetési egyeztetés nyertesei az EU polgárai lehetnek
2010. szeptember 7. 15:30

Az Európai Unió polgárai lehetnek a nyertesei annak a döntésnek, amely szerint a tagországok pénzügyminiszterei jóváhagyták, hogy minden év első felében előzetes uniós egyeztetésnek vetik alá a nemzeti gazdasági irányvonalakat és költségvetéseket - mondta az MTI kérdésére válaszolva Oszkó Péter volt pénzügyminiszter. A jövőre induló rendszer értelmében az Európai Bizottság jelentése alapján a tagállamok kormányait képviselő tanács minden év elején meghatározza majd az unió előtt álló gazdasági kihívásokat, és stratégiai iránymutatásokat ad ezek leküzdéséhez. A tagországoknak ezt figyelembe véve április végéig szükség esetén módosítaniuk kell középtávú pénzügyi stratégiájukat, illetve nemzeti reformprogramjukat.

Nyáron a tagállamok ugyancsak uniós iránymutatást kapnak a következő évre vonatkozó költségvetésükkel kapcsolatban - jelentette Veres Béla, az MTI brüsszeli tudósítója, az EU pénzügyminisztereinek keddi üléséről.

Oszkó Péter az MTI-nek elmondta: a döntés nyomán a kormányoknak kevesebb rövidtávú politikai cél magvalósítására lesz lehetőségük, így hosszabb távon a tagországok költségvetése a pénzügyi stabilitás irányába mozdulhat el. Ennek a folyamatnak a nyertesei az Európai Unió polgárai lehetnek - tette hozzá. A döntés hátterében a görög válság kiváltotta pénzpiaci nyomás állhat, amely a költségvetési hiányok leépítésének gyorsítását kényszeríti ki - magyarázta a volt pénzügyminiszter, nem titkolva, hogy ez a döntés a nemzeti szuverenitás korlátozását is jelenti.

Magyarország számára nem jelent alapvető változást a brüsszeli döntés, hiszen a költségvetési folyamatok hosszabb távú tervezését a magyar kormányok eddig is elvégezték a minden év decemberében Brüsszelnek megküldött konvergenciaprogram keretében, miután Magyarország a túlzott deficiteljárás hatálya alatt áll - jelezte Oszkó Péter. Először a 2012. évi nemzeti költségvetések tervezése során kerülhet sor az EU pénzügyminiszterei által kezdeményezett költségvetési egyeztetésekre - mondta a Bajnai-kormány pénzügyminisztere.

MTI
Címkék:
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
A két kaszás kijár neki, miután éltének évtizedei alatt annyiszor el akarták kaszálni, és, ha színműveinek hazai, azaz magyarhoni sorsát vesszük alapul, ez évtizedeken át sikerült is.
  • Volt egyszer egy puccs
    Ég a ház, de a lakók még népszínházat rendeznek. Az unió immár második felvonásban biztosította a szórakozást Európa demokrácialetéteményeseinek.
  • Bankárok a Nyugat diktátorai
    Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez.
  • Dúl az összeesküvés-gyakorlat
    Támadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
  • Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
    Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó