Szilvásy György volt titokminiszter az MSZP-frakció álláspontjától teszi függővé, hogy részt vesz-e a 2002 és 2010 között és különösen 2006 őszén az állam részéről a politikai szabadságjogokkal összefüggésben elkövetett jogsértéseket vizsgáló albizottság szerdai ülésén. Szilvásy György kedden az MTI-nek úgy nyilatkozott: ha a bizottság szocialista tagjai elmennek az albizottsági ülésre, akkor ő is ott lesz. Tájékoztatása szerint két nappal ezelőtt közvetítőkön keresztül kapott egy bizottsági meghívót, amelyben már szerepelt napirendi pontként a meghallgatása, de ennek az időpontját nem egyeztették vele.
Kitért arra: furcsállja, hogy az albizottság nem azzal kezdte a munkáját, hogy a 2006 szeptemberi, illetve októberi bizottsági elemzéseket végigolvassa és nyilvánosságra hozza. Emlékeztetett arra, hogy akkor a három illetékes parlamenti bizottság elemezte a történteket és több kérdésben egyetértésre is jutottak. Az emberi jogi bizottság "a 2002 és 2010 között és különösen 2006 őszén az állam részéről a politikai szabadságjogokkal összefüggésben elkövetett jogsértéseket vizsgáló" albizottsága május 20-án jött létre.
Az ellenzék három pártja közül kettő részt vesz az albizottság munkájában, Gaudi-Nagy Tamás (Jobbik) a testület egyik alelnöke, továbbá Morvai Krisztina, a párt Európa Parlamenti képviselője is rendszeresen részt vesz az albizottság ülésein. Az LMP is delegált képviselőt a testületbe, ugyanakkor az MSZP bojkottálja az albizottság munkáját, nem küldött képviselőt, mert bár házszabályszerűen alakult meg, álláspontjuk szerint politikailag illegitim a testület.
A testület ülésére korábban meghívták Gyurcsány Ferencet is. Július végén Nyakó István, az MSZP korábbi szóvivője közölte, hogy a volt miniszterelnök nem megy el az ülésre, mert az albizottság politikailag illegitim és nem az igazság kiderítésére, hanem egy "hazug politikai lejárató kampány" részeként, annak alátámasztására jött létre.
Bene László korábbi országos rendőrfőkapitány sem ment el az albizottság ülésére, de utólag jelezte, hogy külföldi tartózkodása miatt nem volt tudomása a meghívásról és más időpontban kész megjelenni.
- ajánlatunk
- Száztíz-százhúsz volt Malév pilóta már a Wizz Air-nél, a Ryanair is toboroz
- Orbán évértékelője: "mérföldkőhöz érkeztünk"
- Patrióta Európa Mozgalom - magyar civilek európai mozgalmat indítottak
- Olyan titkos volt a záradék, hogy Gyurcsány sem tudott róla?
- Megmaradhat a Puskás Stadion, de közben felépülhet az új
- Fukuyama nem tágít - és "elképedt"
- Parlamenti vizsgálóbizottságok - Vöröslött az iszap... I.
- A volt honvédelmi miniszter tudott a korrupcióról
- Továbbra is tart a növekedés
- A stressz is okozhat tartós köhögést
- Belpolitikai válság Romániában
- A cambridge-i professzor elítéli a 168 Órát
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Kitiltották Gyurcsány Ferencet Gyögyöspatáról!
- Bayer Zsoltot megrémítette a 168 Óra
- Egymásnak esett a balliberális sajtó
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- Liptai Claudiát elrabolták
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Mohácsi Viktória politikai menekült Kanadában?
- Drága Nellikém!
- Gyurcsány száműzne
- Rendteremtés a múltban
- Orbán akarnok, szélhámos hazugságáról a 168 Órában
- VV Zsuzsi megverte a Blikk újságíróját
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- A DK megrendeli Orbántól Gyurcsányék "hibalistáját" is
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Bírságot kap, akinek csúszós marad a járdája
- Havi félmillióért árulja testét VV Zsuzsi
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
- Hideg földekA paraszt intelligens, nem tunya, de óvatos. Akkor újít, változtat a hagyományon, ha meggyőződött hasznosságáról.
- Incze László, a szenvedélyes múzeumszervező (2.)Erdély mindmáig – és bizonyára mindörökre – leggazdagabb miniatürizált népviseleti gyűjteményét valamiképpen együtt kellett tartani és megmenteni.
- Drága Nellikém!Két nap óta reggeltől estig a Klábrédiót hallgatom. Különösen tetszik, hogy csak független szakértőket szólaltatnak meg.















