Magyarics Tamás: az EU-elnökség a kisebbségi jogok védelmét is jelenti
2010. szeptember 7. 10:58

Az EU-elnökség alapvetően nem a soros elnökséget betöltő országról szól, de minden elnöklő ország egy kicsit beleviszi az EU-elnökségbe saját témáit is; Magyarország esetében ez az emberi és kisebbségi jogok védelmét jelenti - mondta Magyarics Tamás, a Magyar Külügyi Intézet igazgatója kedden az MTI-nek. "Természetesen a kisebbségi jogok lehetőség szerinti minél plasztikusabb megjelenítéséről van szó az európai politikában"; erre a kulturális sokszínűség témakörébe bújtatva lesz lehetőség. Mint mondta, a távlati cél a kisebbségvédelmi politika európai szintre való emelése, bár e tekintetben csak az első lépésekről lehet szó, egy féléves elnökség alatt ezt nem lehet megvalósítani.

Magyarics Tamás azzal kapcsolatban beszélt a 2011 első félévi soros magyar uniós elnökség prioritásairól, hogy az általa vezetett intézet a magyar EU-elnökség felvezetéseképpen az ősszel előadássorozatot indít: az EU-elnökségért felelős kormánytisztviselők adnak tájékoztatást az aktuális ügyekről, a felkészülés állapotáról és a magyar elnökség törekvéseiről. A meghívott előadók között lesz Győri Enikő külügyi államtitkár, Ódor Bálint helyettes államtitkár, Barsiné Pataky Etelka Duna-stratégiáért felelős kormánybiztos, továbbá Györkös Péter, akit újonnan jelöltek ki Magyarország brüsszeli állandó képviselőjévé.

A külügyi intézet szakértője a magyar EU-prioritások kapcsán kiemelte: a Duna-stratégia nemcsak a vízbiztonságról szól. A Duna-medence átfogó stratégiájáról van szó sokrétű infrastrukturális beruházásokkal, a közlekedési útvonalak és tágabb értelemben az élhető környezet kérdéseivel. Rámutatott, hogy a magyar stratégiai irányok közé tartozik a szomszédságpolitika is. Mint magyarázta, helyzeténél fogva Magyarország is erőteljesen érdekelt abban, hogy mi lesz az EU és Oroszország közötti úgynevezett szürke zóna - Fehéroroszország, Ukrajna, Moldova, valamint Azerbajdzsán és Grúzia - sorsa.

Kitért arra: a magyar elnökség törekedni fog arra is, hogy a délszláv EU-perspektíva homloktérben maradjon. Ezt alapvetően két módon igyekszik majd elérni: megpróbálja egyrészt lezárni a horvát EU-csatlakozást, másrészt elindítani a szerb EU-csatlakozási tárgyalásokat - tette hozzá. Magyarics Tamás kifejtette: az EU-elnökség különböző, változó formájú ad hoc szövetségek kialakítására ad lehetőséget. A magyar elnökség esetében például közép-európai szövetség alakítható ki a jelenlegi mezőgazdasági támogatások politikájának fenntartása érdekében - jegyezte meg.

MTI
Címkék:
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
Támadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
  • Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
    Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
  • Hideg földek
    A paraszt intelligens, nem tunya, de óvatos. Akkor újít, változtat a hagyományon, ha meggyőződött hasznosságáról.
  • Incze László, a szenvedélyes múzeumszervező (2.)
    Erdély mindmáig – és bizonyára mindörökre – leggazdagabb miniatürizált népviseleti gyűjteményét valamiképpen együtt kellett tartani és megmenteni.
  • Drága Nellikém!
    Két nap óta reggeltől estig a Klábrédiót hallgatom. Különösen tetszik, hogy csak független szakértőket szólaltatnak meg.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó