Ma értékeli kormánya első száz napját Orbán Viktor
2010. szeptember 7. 07:45

Ma értékeli kormánya első száz napját Orbán Viktor; a miniszterelnök a Professzorok Batthyány Körének meghívására mond beszédet a kabinet május 29-i megalakulása óta eltelt időszakról. Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője korábban azt mondta, Orbán Viktor beszélni fog azokról az intézkedésekről és törekvésekről, amelyeknek az a célja, hogy Magyarország gazdasági önrendelkezését helyreállítsák. Szó lesz a közeljövő feladatairól, valamint arról is, hogy a pénzügyi stabilitás megteremtésén és a gazdasági növekedés lehetőségének biztosításán túl a szociális biztonság is nagyobb hangsúllyal kerül fókuszba - tájékoztatott augusztus 27-én a miniszterelnöki szóvivő.

A kormányalakítás óta eltelt időszakról a napokban már többször is beszélt nyilvános fórumokon, összegző jelleggel, a miniszterelnök.

Az augusztus 30-i külképviselet-vezetői értekezleten például azt mondta, a kormány megalakulása óta eltelt három hónap után kijelenthető, hogy sikerült helyreállítani a jogállamiságot. Ennek lépései közé sorolta, hogy a parlament megválasztotta a hiányzó alkotmánybírákat, az Állami Számvevőszék elnökét és alelnökét, megszüntették a titkosszolgálatok politikai célú felhasználását, helyreállították a gazdasági adatok megbízhatóságát és a jogrendet az utcán.

Orbán Viktor múlt szombaton, a hagyományos kötcsei találkozón a közeljövőre is kitért, és öt olyan konkrét feladatot nevezett meg, amely szerinte az elkövetkező időszakban a polgári jobboldal előtt áll. Ezek: az önkormányzati választás, amelynek "nem ígéretekről, hanem a valóságról kell szólnia"; a jövő évi költségvetés, amelynél fontos, hogy valós számokra épüljön; az új Széchenyi-terv, amely azoknak ad lehetőséget, akik eddig nem kaptak esélyt; az új alkotmány, amelyet 2011 tavaszán szerinte mindenképpen el kell fogadni; valamint Magyarország európai uniós elnöksége.

MTI
Címkék:
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
Támadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
  • Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
    Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
  • Hideg földek
    A paraszt intelligens, nem tunya, de óvatos. Akkor újít, változtat a hagyományon, ha meggyőződött hasznosságáról.
  • Incze László, a szenvedélyes múzeumszervező (2.)
    Erdély mindmáig – és bizonyára mindörökre – leggazdagabb miniatürizált népviseleti gyűjteményét valamiképpen együtt kellett tartani és megmenteni.
  • Drága Nellikém!
    Két nap óta reggeltől estig a Klábrédiót hallgatom. Különösen tetszik, hogy csak független szakértőket szólaltatnak meg.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó