Jeórjiosz Papandreu görög szocialista miniszterelnök kedd hajnalban átalakította kormányát az ország gazdaságának megreformálására és a hitelválság leküzdésére tett erőfeszítései keretében. A kormány szóvivője bejelentette, hogy a reformok szempontjából fontos tárcák, így a gazdasági, az egészségügyi, a munkaügyi és a mezőgazdasági élén lesz változás, mindazonáltal Jeórjiosz Papakonsztantinu pénzügyminiszter a helyén marad. Az új kormány délben teszi le az esküt.
Papandreu tulajdonképpen kibővítette a kormányt, átdolgozta az egyes minisztériumok feladatait, államtitkárokkal és miniszterhelyettesekkel megerősítette a kulcsfontosságú tárcákat. Több eddigi kormánytag új feladatot kap. Az új kabinet 48 tagú lesz, a korábbi 36 helyett, és ezen belül 17-en lesznek a miniszterek.
A nagy adósságtehertől szenvedő Görögország három évre szóló, 110 milliárd eurós hitelkeretet kapott az Európai Uniótól, és a Nemzetközi Valutaalaptól. Ezért cserébe Papandreu vállalta, hogy pénzügyileg egyensúlyba hozza az országot, ami megszorító intézkedések bevezetésével is jár. Novemberben önkormányzati választásokat tartanak, és ezeken megmutatkozik majd, hogy a lakosság mennyire toleráns a nadrágszíjmeghúzó lépésekkel szemben. A választásokon regionális tisztségekért indul három eddigi miniszterhelyettes is, így őket mindenképpen pótolni kellett.
Kosztasz Ifantisz, az athéni egyetem politológusa a kormányátalakítás hírére reagálva azt mondta: nem biztos abban, hogy ez hatékony lépés akkor, amikor a kormány még egy éve sincs hivatalban. Egyrészt az üzleti világ a politika folytonosságát szereti, másrészt az ellenzék a kormányfő gyengeségeként értékeli, ha már az első évben nagy átrendezést hajt végre a kabinetben.
- ajánlatunk
- Száztíz-százhúsz volt Malév pilóta már a Wizz Air-nél, a Ryanair is toboroz
- Orbán évértékelője: "mérföldkőhöz érkeztünk"
- Patrióta Európa Mozgalom - magyar civilek európai mozgalmat indítottak
- Olyan titkos volt a záradék, hogy Gyurcsány sem tudott róla?
- Megmaradhat a Puskás Stadion, de közben felépülhet az új
- Fukuyama nem tágít - és "elképedt"
- Parlamenti vizsgálóbizottságok - Vöröslött az iszap... I.
- A volt honvédelmi miniszter tudott a korrupcióról
- Továbbra is tart a növekedés
- A stressz is okozhat tartós köhögést
- Belpolitikai válság Romániában
- A cambridge-i professzor elítéli a 168 Órát
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Kitiltották Gyurcsány Ferencet Gyögyöspatáról!
- Bayer Zsoltot megrémítette a 168 Óra
- Egymásnak esett a balliberális sajtó
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- Liptai Claudiát elrabolták
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Mohácsi Viktória politikai menekült Kanadában?
- Drága Nellikém!
- Gyurcsány száműzne
- Rendteremtés a múltban
- Orbán akarnok, szélhámos hazugságáról a 168 Órában
- VV Zsuzsi megverte a Blikk újságíróját
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- A DK megrendeli Orbántól Gyurcsányék "hibalistáját" is
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Bírságot kap, akinek csúszós marad a járdája
- Havi félmillióért árulja testét VV Zsuzsi
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
- Hideg földekA paraszt intelligens, nem tunya, de óvatos. Akkor újít, változtat a hagyományon, ha meggyőződött hasznosságáról.
- Incze László, a szenvedélyes múzeumszervező (2.)Erdély mindmáig – és bizonyára mindörökre – leggazdagabb miniatürizált népviseleti gyűjteményét valamiképpen együtt kellett tartani és megmenteni.
- Drága Nellikém!Két nap óta reggeltől estig a Klábrédiót hallgatom. Különösen tetszik, hogy csak független szakértőket szólaltatnak meg.















