Magyar Nemzet: lemorzsolódnak a roma diákok
2010. szeptember 7. 07:08

A roma tanulók tömegesen morzsolódnak le a középiskolából – olvasható a Magyar Nemzet birtokába került kutatásból, amely még Hiller István korábbi oktatási miniszter megrendelésére készült. A napilapban megjelent cikk ismertetése szerint az integrációs oktatáspolitika hatásvizsgálata című tanulmányból kiderül, hogy a roma gyerekeknek már a továbbtanulási adatai is sokkal rosszabbak a többiekéinél: míg a nem roma diákoknak csupán 0,9 százaléka nem tanul tovább az általános iskola után, addig a cigány tanulók esetében ez az arány 5,5 százalék, vagyis csaknem hatszor akkora.

A cigány fiatalok több mint kétharmadának (67,6 százalék) az érettségit nem, csak szakmát adó szakiskolák jelentik a továbbtanulási lehetőséget. Ezzel szemben a nem romáknak csak 27,4 százaléka jelentkezett ilyen intézménybe.

A Magyar Nemzet cikke szerint az utóbbi hat év leszakadt rétegek felzárkóztatását középpontba helyező oktatáspolitikája ellenére nem csökkent, hanem nőtt a szakadék a romák és a nem romák középiskolai továbbtanulási aránya között.

MTI
Címkék:
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
Támadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
  • Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
    Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
  • Hideg földek
    A paraszt intelligens, nem tunya, de óvatos. Akkor újít, változtat a hagyományon, ha meggyőződött hasznosságáról.
  • Incze László, a szenvedélyes múzeumszervező (2.)
    Erdély mindmáig – és bizonyára mindörökre – leggazdagabb miniatürizált népviseleti gyűjteményét valamiképpen együtt kellett tartani és megmenteni.
  • Drága Nellikém!
    Két nap óta reggeltől estig a Klábrédiót hallgatom. Különösen tetszik, hogy csak független szakértőket szólaltatnak meg.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó