Orosz-izraeli katonai együttműködési megállapodást írt alá hétfőn Moszkvában Anatolij Szergyukov orosz és Ehud Barak izraeli védelmi miniszter. Szergyukov az aláírást követően hangsúlyozta, hogy az orosz hadsereg átalakításánál rendkívül fontosnak tartja az izraeli fegyveres erők tapasztalatainak felhasználását. Bejelentette, hogy Oroszország 12 robotrepülőgépet vásárol Izraeltől, s máris folyamatban van 50 orosz katona kiképzése ezek használatára. Korábbi hírek szerint Oroszország és Izrael hamarosan vegyes vállalatot alapít, amely robotrepülőgépeket gyártana az orosz hadsereg számára. Oroszország azt is fontolgatja, hogy Izrael területén nagy hatótávolságú lézerállomást épít, s felszerelhetné az izraeli pilóta nélküli repülőgépeket lézertechnikával.
Szergyukov a találkozót megnyitva hangsúlyozta a két minisztérium együttműködésének intenzív voltát, s azt, hogy a két fél nézetei számos globális kihívást tekintve egybeesnek, vagy közel állnak egymáshoz. Barak azt hangsúlyozta, hogy Izraelt és Oroszországot egyaránt fenyegeti a radikális iszlám terror, s hogy Izraelben nagyra értékelik az Oroszországgal való együttműködést, amely egyre szorosabbá válik. Barak kijelentette, hogy Moszkva rendkívül fontos szerepet tölt be a közel-keleti régióban.
Barak arról beszélt Putyinnak, hogy országa óvatosan, de derűlátóan tekint a közvetlen izraeli-palesztin tárgyalásokra.
A találkozó után a felek bejelentették: Izrael kész továbbra is megosztani a terrorizmus elleni harcban szerzett tapasztalatait Oroszországgal. Megfigyelők szerint a megbeszéléseken Barak bizonyára tájékoztatta orosz kollégáját a közvetlen izraeli-palesztin tárgyalásokról, s minden bizonnyal felvetette a Szíriának és Iránnak szánt orosz rakéták kérdését is, amely erősen aggasztja Izraelt.
Szíriának Oroszország Jahont típusú, 300 kilométer hatótávolságú, hajók ellen bevethető szárnyas rakétákat szállít, és Izrael attól tart, hogy ezek károkat okozhatnak hadiflottájának, amennyiben a Szíria által támogatott libanoni Hezbollah szervezethez kerülnek.
Oroszország egy szerződés értelmében már régen köteles lett volna leszállítani Iránnak egy tétel Sz-300 típusú légvédelmi rakétát, de a szállítás mindeddig nem kezdődött meg. Ennek érdekében Izrael kitartóan nyomást gyakorol, s az orosz fél gyártási problémákra hivatkozik. Az Sz-300-as rakéták jelentősen megnehezítenék az iráni nukleáris intézmények ellen intézendő esetleges légicsapást.
- ajánlatunk
- Száztíz-százhúsz volt Malév pilóta már a Wizz Air-nél, a Ryanair is toboroz
- Orbán évértékelője: "mérföldkőhöz érkeztünk"
- Patrióta Európa Mozgalom - magyar civilek európai mozgalmat indítottak
- Olyan titkos volt a záradék, hogy Gyurcsány sem tudott róla?
- Megmaradhat a Puskás Stadion, de közben felépülhet az új
- Fukuyama nem tágít - és "elképedt"
- Parlamenti vizsgálóbizottságok - Vöröslött az iszap... I.
- A volt honvédelmi miniszter tudott a korrupcióról
- Továbbra is tart a növekedés
- A stressz is okozhat tartós köhögést
- Belpolitikai válság Romániában
- A cambridge-i professzor elítéli a 168 Órát
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Kitiltották Gyurcsány Ferencet Gyögyöspatáról!
- Bayer Zsoltot megrémítette a 168 Óra
- Egymásnak esett a balliberális sajtó
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- Liptai Claudiát elrabolták
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Mohácsi Viktória politikai menekült Kanadában?
- Drága Nellikém!
- Gyurcsány száműzne
- Rendteremtés a múltban
- Orbán akarnok, szélhámos hazugságáról a 168 Órában
- VV Zsuzsi megverte a Blikk újságíróját
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- A DK megrendeli Orbántól Gyurcsányék "hibalistáját" is
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Bírságot kap, akinek csúszós marad a járdája
- Havi félmillióért árulja testét VV Zsuzsi
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
- Hideg földekA paraszt intelligens, nem tunya, de óvatos. Akkor újít, változtat a hagyományon, ha meggyőződött hasznosságáról.
- Incze László, a szenvedélyes múzeumszervező (2.)Erdély mindmáig – és bizonyára mindörökre – leggazdagabb miniatürizált népviseleti gyűjteményét valamiképpen együtt kellett tartani és megmenteni.
- Drága Nellikém!Két nap óta reggeltől estig a Klábrédiót hallgatom. Különösen tetszik, hogy csak független szakértőket szólaltatnak meg.















