A világ legnagyobb almakompótja a Zsindelyes Fesztiválon
2010. szeptember 6. 17:10

Kompótkészítési és együtténeklési világrekord született a hétvégén rendezett érpataki Zsindelyes Fesztiválon; Szabolcs-Szatmár-Bereg megye egyik legnagyobb gasztronómiai eseményére idén mintegy 14 ezren voltak kíváncsiak. A 3 ezer literes üstben 800 kilogramm alma, 200 kilogramm meggy, 100 kilogramm cukor, 5 kilogramm vaníliáscukor és 15 liter citromlé felhasználásával készült el a gigantikus, mintegy háromezer adagnyi almakompót - mondta Juhász Miklós, a szervező Zsindelyes Pálinkafőzde Kft. marketingmenedzsere hétfőn az MTI-nek. A cél eredetileg "mindössze" 2010 adag lett volna, de a lelkes kompótfőzők jóval túlszárnyalták a tervet.

A Zsindelyes-tanyán rendezett esemény keretében egy másik kiemelkedő teljesítmény is született: 72 óra folyamatos énekléssel Guinness-rekordot állított fel az Érpataki Asszonykórus. Az együttes tagjai csütörtök délben kezdték a magyar népdalok éneklését, amelyet vasárnap Budapesten, a SzeptEmber Feszten fejeztek be.

A negyedik alkalommal megrendezett pálinka és népi gasztronómiai fesztiválra évről-évre egyre többen látogatnak el. A tavalyi 10 ezres nézőszámhoz képest most 15 százalékkal többen, összesen mintegy 14 ezren vettek részt az eseményen, melyből 11 700 volt a fizető vendégek száma. A látogatók nagy számának közvetve a felsőzsolcai árvízkárosultak is örülhettek, mert a belépőjegyek árának 10 százalékát, azaz 585 ezer forintot ajánlották fel számukra - mondta el Juhász Miklós.

MTI
Címkék:
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
Támadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
  • Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
    Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
  • Hideg földek
    A paraszt intelligens, nem tunya, de óvatos. Akkor újít, változtat a hagyományon, ha meggyőződött hasznosságáról.
  • Incze László, a szenvedélyes múzeumszervező (2.)
    Erdély mindmáig – és bizonyára mindörökre – leggazdagabb miniatürizált népviseleti gyűjteményét valamiképpen együtt kellett tartani és megmenteni.
  • Drága Nellikém!
    Két nap óta reggeltől estig a Klábrédiót hallgatom. Különösen tetszik, hogy csak független szakértőket szólaltatnak meg.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó