A Lehet Más a Politika (LMP) frakcióvezetője szerint a kormány nagyon gyakran az ellenkezőjét csinálja annak, amit jelszavakban meghirdet, miközben például nemzeti együttműködésről beszél, sem a parlamenti pártokkal, sem társadalmi szervezetekkel nem kíván együttműködni. Schiffer András a második Orbán-kormány első száz napját értékelő, interjúban különösnek nevezte, hogy a Fidesz-többség olyan parlamenti tempót diktált, amely alkalmatlan volt arra, hogy a többi párt legalább a saját választói csoportjaival egyeztetni tudjon.
A politikus problémának tartja, hogy nem látható egy koherens gazdaságpolitika kialakulása, de eközben "vannak furcsa nyilatkozatok", amelyeknek összességében az a következményük, hogy a gazdaság által indokolt helyzetnél jobban növekszik a devizahitelesek kamatterhe.
A képviselő azt mondta, hogy ami kirajzolódik a kormány gazdaság- és társadalompolitikai víziójából, az az LMP szerint arra mutat: a kabinet "durván és egyoldalúan" a felső- és középrétegeket kedvezményezi. Ennek kapcsán említette az egykulcsos adó bevezetését, az örökösödési illeték eltörlését. Hozzátette, hogy a társasági adó csökkentése elsősorban a multinacionális cégek érdekeit szolgálja.
Schiffer András jól láthatónak nevezte, hogy a szegényekkel szembeni fellépések során a Fidesz – a Jobbikkal szembeni taktikai okokból – elsősorban a rendészeti eszközök megerősítését helyezi előtérbe. Véleménye szerint ez is azt mutatja, hogy a kormány egyoldalúan a felső- középrétegek preferáló társadalompolitikai vízió szolgálatában áll, miközben a szegényebbeket megerősített rendészeti intézkedésekkel "kívánja kordában tartani", pedig - a politikus álláspontja szerint - ez utóbbi nem a megfelelő út.
A politikus csalódásának adott hangot, hogy a korábbi jelszavak és ígéretek ellenére nem látszik, hogy a fejlesztéspolitikában súlyponti szerepet kapna a fenntarthatóság. Kitért arra is, hogy a kabinet gyakorlatilag a parlamenti képviselőkön keresztül, egyeztetések nélkül kormányoz. Hozzátette, hogy a javaslatokról nemcsak, hogy nem egyeztetnek, de hatástanulmányok sem készülnek. Kijelentette, hogy a Fidesz láthatóan egy centralizált demokráciában gondolkodik.
Aggasztónak nevezte azt is, hogy a Fidesz azt gondolja: a kétharmados többség korlátlan hatalomgyakorlásra ad lehetőséget. Szavai szerint egy demokratikus jogállamban tudomásul kell venni, hogy még egy bármekkora többséget szerzett kormány hatalmát is korlátozzák a különböző eljárási rendek és intézményi szabályok, de erre a Fidesz nem hajlandó.
Ezt mutatja a Terrorelhárító Központ létrehozatala is, amely Schiffer András véleménye szerint alkotmányellenesen történt, mert módosítani kellett volna a rendőrségi törvényt és az Alkotmányt, de ezt nem tették meg. Szintén aggasztónak nevezte, hogy a nemzeti együttműködés rendszere nem tűri a fékeket és ellensúlyokat, hanem "nyíltan rendszerfüggetlen intézmények belpolitikai gyarmatosítása zajlik".
Schiffer András megjegyezte, hogy miközben a Fidesz folyamatosan elszámoltatással fenyeget, nagyon hiányzik egy átfogó antikorrupciós politika, illetve az, hogy a kormány milyen lépéseket tenne azért, hogy maga is elszámoltatható legyen.
- ajánlatunk
- Lehet-e más az ellenzék?
- Gyurcsányék "elhagyott robbanó böröndje" - leállt a Malév
- Ausztriában is mentősáv
- Európa is a fagy szorításában
- A közös Európa eszménye - ugyan már, Miniszter Úr!
- 1 millió 238 ezer magyar él Romániában
- Szükség van nemzeti légitársaságra
- Magyar Filmművészek Szövetsége: érvényesíteni akarjuk a "szakmai értékrendet"
- "A cél, hogy mindenkit megvédjünk"
- Jövedelempótlékkal kompenzálhatják a kismamákat
- A 4K! nem támogatja a "Békamenetet"
- Jöttek, mentek, maradtak - A legnagyobb trauma az MSZP-t érte
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Kitiltották Gyurcsány Ferencet Gyögyöspatáról!
- Bayer Zsoltot megrémítette a 168 Óra
- Egymásnak esett a balliberális sajtó
- Gyurcsány elvette a táblát...
- A "Dohányon vett kapitány" - Bokros "igazi konzervatív" kritikája
- Liptai Claudiát elrabolták
- Az unió talán nem is európai
- Billary Klinton levele Magyarországhoz
- Kit képvisel az Európai Unióban Bokros Lajos?
- Gyurcsány száműzne
- Hová menjen Göncz Kinga?
- Alkotmány- és plágiumvadászok
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Mohácsi Viktória politikai menekült Kanadában?
- Bayer Zsoltot megrémítette a 168 Óra
- Liptai Claudiát elrabolták
- Kitiltották Gyurcsány Ferencet Gyögyöspatáról!
- Egymásnak esett a balliberális sajtó
- VV Verát tízmilliós pornós szerződés várja kint
- Gyurcsány száműzne
- Halottasbicikli eladó!
- A "Dohányon vett kapitány" - Bokros "igazi konzervatív" kritikája
- Bokros Lajos pakkolA 2010-es választások idején az akkori MDF miniszterelnök-jelöltjeként azzal sokkolta a polgárokat, hogy pakkjából salsa-táncosnőket bontott ki.
- Áttört a korrupciófrontHiába telt már el tizenhat év: a suskus, a mutyi napvilágra kerül. A korrupt politikus lelepleződik akkor is, ha az ügyészség már nem tud vele mit kezdeni.
- Rendteremtés a múltbanGondoljon bele a dolgok rendjébe, s rájön, az egyetlen dolog amit alakíthatunk: a múlt.
- Incze László arca kapcsolataink visszapillantó tükrében (1.)Azt is tudtuk, hogy a hamis dogmákra alapozott iskolai történelemoktatással torkig van.















