Kétoldalú találkozót tartott a magyar és az osztrák igazságügy-miniszter
2010. szeptember 2. 21:45

Kétoldalú találkozón fogadta Bécsben Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettest, közigazgatási és igazságügyi minisztert az osztrák igazságügy-miniszter. Mint azt a magyar tárcavezető az MTI-nek elmondta, tájékoztatta Claudia Bandion-Ortnert a 2011 első félévi magyar európai uniós elnökség fő törekvéseiről az igazságügyi területen. Az osztrák miniszter kormányának az elmúlt időszakban hozott korrupcióellenes intézkedéseit mutatta be. Claudia Bandion-Ortner egyebek mellett az osztrák ügyészségen belül kialakított, gazdasági bűncselekményekkel és korrupcióval foglalkozó egységeket mutatta be.

"Mi mérlegeljük egy, az ügyészségen belüli speciális korrupcióellenes részleg létrehozását, ebből a szempontból fontosak számunkra az osztrák tapasztalatok" - tette hozzá Navracsics.

A magyar uniós elnökség igazságügyi prioritásai között sorolta fel egy uniós adatvédelmi egyezmény létrehozását az EU és az Egyesült Államok között kialakítandó adatvédelmi keretegyezmény megalapozásaként, valamint az áldozatsegítéssel kapcsolatos európai szabályozás kialakítását és a büntetőeljárásban a jogokról és a vádakról való tájékoztatás egységesítését.

Navracsics Tibor a találkozó után egy nemzetközi korrupcióellenes akadémia alapító konferenciáján vett részt Bécsben.

MTI
Címkék:
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
A két kaszás kijár neki, miután éltének évtizedei alatt annyiszor el akarták kaszálni, és, ha színműveinek hazai, azaz magyarhoni sorsát vesszük alapul, ez évtizedeken át sikerült is.
  • Volt egyszer egy puccs
    Ég a ház, de a lakók még népszínházat rendeznek. Az unió immár második felvonásban biztosította a szórakozást Európa demokrácialetéteményeseinek.
  • Bankárok a Nyugat diktátorai
    Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez.
  • Dúl az összeesküvés-gyakorlat
    Támadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
  • Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
    Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó