A jelenlegi adatok alapján a svájci-magyar kettős állampolgár elkövető és a sértett rendőr között semmilyen kapcsolat nem volt feltárható, ezt a szálat tovább vizsgálják. A szakértői vélemények alapján viszont szinte biztos, hogy a gyilkosságot az a férfi követte el, aki később magával is végzett. Így az elkövetőt már nem vonhatják felelősségre, tehát várhatóan megszüntetik majd az eljárást. Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője csütörtökön tájékoztatta az MTI-t az augusztus 4-én Alsóörs közelében történt lövöldözés nyomozásának fejleményeiről, melyben Gamauf János rendőr főtörzsőrmester és egy 21 éves férfi meghalt, egy további fiatal pedig súlyosan megsérült.
Fazekas Géza elmondta: a bulvárújságok által felvetett "homoszexuális vonal" teljesen kizárható, s ezt annak alapján állíthatja, hogy ezt az indítékot "alaposan körüljárták". Hozzátette: mivel az elkövető svájci-magyar kettős állampolgár volt és Baselben lakott, nemzetközi jogsegélyt kértek a svájci hatóságoktól. Az alkövető lakásán a helyi kollégáik házkutatást tartottak, ahol több számítástechnikai eszközt és elektronikus adathordozót lefoglaltak. Ezeket átadták a magyar hatóságoknak, melyek vizsgálatát szakértők bevonásával végzik. Jelenleg még folynak további adatgyűjtések és szakértői vizsgálatok, de továbbra is nyitott kérdés az ügyben, hogy mi volt az indíték.
Az ügyészség szóvivője azt is elmondta, hogy a gépkocsiban ülő személyek teljesen vétlen áldozatai az esetnek, csak "rosszkor voltak rossz helyen". Ezt az is alátámasztja, hogy miközben a sértett rendőrt öt találat érte, addig az autóban ülő áldozat csupán egyetlen, de halálos lövést kapott - tette hozzá.
Az ügyészség szóvivője elmondta: a szakvélemények egy része, a DNS és a lőfegyver szakértői elemzése már elkészült. Az eljárás eddigi adatai alapján pedig egyértelműen megállapítható, hogy a gyilkosságot az a svájci-magyar kettős állampolgárságú férfi követte el, aki később öngyilkos lett. A gyilkosság helyszínén talált tizenhárom töltényhüvely abból a gépkarabélyból származik, amelyet az ő gépkocsijában találtak. Azok a töltényhüvelyek pedig, amelyeket az elkövető holtteste mellett találtak, szintén az ő pisztolyából származnak. Emellett mind a gépkarabélyon, mind a maroklőfegyveren található DNS-maradványok is megegyeznek az elkövetőével. Ezeken túl még az orvosszakértői vélemény is az önkezűséget erősítette, így biztos, hogy az elkövető öngyilkos lett.
Az ügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy jelenleg egy speciális eset áll fenn. Ugyanis eljárásjogi szempontból ilyen esetben, amikor az elkövető meghal, a hatóság az elkövető halála miatt megszünteti az eljárást. Tehát az eljárás vége biztosan egy olyan megszüntető határozat lesz, amely az elkövető halála miatt megszünteti az eljárást. Egyelőre azonban a rendőrséggel együttműködve "elkövetnek minden lehetséges nyomozati lépést", hogy ne legyen több elvarratlan szál az ügyben.
- ajánlatunk
- Schmitt: Egységes, látható és érezhető a nemzetpolitika
- Férfiágon öröklődik a szívbetegség?
- Megvalósult gyermekkori álom
- „Magyarországon sajtószabadság van”
- Új törvények - A szorgalommal nem volt baj
- Rengeteg madár pusztul el
- Tárki: kétszeres előnyben a kormánypártok
- Gál-Busuttil: az eljárás vége előtti ítélethozatal az autoriter módszer
- Mit mondtak az elemzők az évértékelőről?
- EP-meghallgatás - Hankiss Ágnes levele a résztvevőkhöz
- A Kúria szerint is kartelleztek az útépítők a fővárosban
- A horkolás csak tünet, előzze meg a szövődményeket!
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- Bayer Zsoltot megrémítette a 168 Óra
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Mohácsi Viktória politikai menekült Kanadában?
- Drága Nellikém!
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Bankárok a Nyugat diktátorai
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
- Orbán akarnok, szélhámos hazugságáról a 168 Órában
- Ez az igazi abszurd: Oszkó exminiszter tavaly április óta a Malév konkurens igazgatóságában
- Szóval ez fáj...
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- Orbán akarnok, szélhámos hazugságáról a 168 Órában
- VV Zsuzsi megverte a Blikk újságíróját
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Volt egyszer egy puccsÉg a ház, de a lakók még népszínházat rendeznek. Az unió immár második felvonásban biztosította a szórakozást Európa demokrácialetéteményeseinek.
- Bankárok a Nyugat diktátorai
Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez. - Dúl az összeesküvés-gyakorlatTámadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.















