LMP: a problémát és nem a tüneteket kell kezelni
2010. szeptember 2. 14:39

Az LMP mélységesen elítéli a jobbikos Szegedi Csanádnak azokat a kijelentéseit, amelyek szerint az általuk "cigánybűnözőnek" tartott embereket gettóba zárnák - jelentette ki csütörtöki, Osztolykán Ágnessel és Dorosz Dáviddal közösen tartott budapesti sajtótájékoztatóján Szabó Tímea. A párt sürgeti: a problémát és ne csak a tüneteket kezeljék a mélyszegénységben élők ügyében. A parlament emberi jogi és kisebbségi bizottság LMP-s alelnöke azt mondta: üdvözlik a magukat demokratikusnak tartó pártok elítélő nyilatkozatait, de véleményük szerint itt az ideje, hogy a problémát és ne csak annak tüneteit kezeljék.

A képviselő azt mondta, a Fidesznek azok a kijelentései, hogy szigorúbb törvényekkel és erősebb rendőrséggel kellene javítani a helyzeten, csak tüneti kezelések, és nem foglalkoznak a probléma valódi gyökereivel. Hangsúlyozta, az LMP úgy látja, a kirekesztés és megbélyegzés helyett az esélyteremtés adhat megoldást.

Osztolykán Ágnes, a parlament oktatási bizottságának alelnöke arról beszélt, be kell látni, hogy a szegregáció semmiképpen sem megoldás a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok felemelésére. Kijelentette: ha az oktatásban erősítik a korai szelekciót és szegregációt, akkor Magyarországon nem lesz valós társadalmi mobilitás. Nemzetközi és hazai példákra hivatkozva azt mondta, az integrált oktatás viszont pozitív hatással van a hátrányos helyzetű gyermekekre és azok családjaira is.

Dorosz Dávid, a honvédelmi és rendészeti bizottság LMP-s tagja úgy vélekedett, hogy a Jobbik fél. Szavai szerint "Vona Gábor és csapata" érzékeli, hogy az elmúlt hetekben láthatóan csökkent pártjuk társadalmi támogatottsága. "Öntsünk tiszta vizet a pohárba, ez a beszéd nem szélső jobboldali beszéd, nem radikális beszéd, nyíltan rasszista beszéd" - mondta Dorosz Dávid.

Dorosz Dávid azt mondta, az LMP a parlament őszi ülésszaka alatt beterjeszti azokat az alternatív büntetőpolitikai javaslatait, amelyek valós megoldást kínálnak az elmaradott területeken élő emberek problémáira.

MTI
Címkék:
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
A két kaszás kijár neki, miután éltének évtizedei alatt annyiszor el akarták kaszálni, és, ha színműveinek hazai, azaz magyarhoni sorsát vesszük alapul, ez évtizedeken át sikerült is.
  • Volt egyszer egy puccs
    Ég a ház, de a lakók még népszínházat rendeznek. Az unió immár második felvonásban biztosította a szórakozást Európa demokrácialetéteményeseinek.
  • Bankárok a Nyugat diktátorai
    Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez.
  • Dúl az összeesküvés-gyakorlat
    Támadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
  • Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
    Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó