Medvegyev azt ígérte, nem lesz élelmiszerhiány
2010. szeptember 2. 13:51

Dmitrij Medvegyev orosz elnök elismerte, hogy eltűnt a boltokból a hajdinakása, s a történtek tisztázását, a spekulánsok megbüntetését követelte, s azt ígérte, Oroszországban nem lesz hiány sem húsból, sem tejből, sem cukorból. Az államfő az államtanács elnökségének a Szaratovi területen, Engelszkben tartott, kihelyezett ülésén beszélt. Medvegyev szerint spekulánsok állnak több élelmiszer hiánycikké válása, illetve megdrágulása mögött, és követelte, hogy megbüntetésükhöz haladéktalanul lásson hozzá az ügyészség és a versenyhivatal.

MTI
Címkék:
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
A két kaszás kijár neki, miután éltének évtizedei alatt annyiszor el akarták kaszálni, és, ha színműveinek hazai, azaz magyarhoni sorsát vesszük alapul, ez évtizedeken át sikerült is.
  • Volt egyszer egy puccs
    Ég a ház, de a lakók még népszínházat rendeznek. Az unió immár második felvonásban biztosította a szórakozást Európa demokrácialetéteményeseinek.
  • Bankárok a Nyugat diktátorai
    Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez.
  • Dúl az összeesküvés-gyakorlat
    Támadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
  • Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
    Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó