Halála után konzerváltatni akarja testét a súlyos beteg Gábor Zsazsa, hogy megőrizhesse szépségét az örökkévalóságnak - olvasható a Bild című német lapban. A színésznő férje, Frederic von Anhalt herceg elmondta, a 93 éves Zsazsa mindig is arról álmodott, hogy szépsége maradandó lesz. Kívánsága szerint plasztinált holtteste Gunther von Hagens, az eljárás kifejlesztőjének Körperwelten (Testvilágok) című kiállításával világkörüli turnéra is indul majd.
Von Anhalt szerint a Körperwelten-show keretében a rajongók még egyszer körülrajonghatják a színésznőt. Von Hagens a lapnak nyilatkozva elmondta, Gábor Zsazsa testét a sztár számos filmjének egyikéből vett jelenetben mutatják majd be.
A magyar származású Gábor Zsazsa hónapok óta egyre súlyosbodó egészségügyi problémákkal küzd, jelenleg ismét kórházban van Los Angelesben.
Zsazsa a háborút követő időszakban színésznőként és szexszimbólumként vált ismertté, később gazdag férfiakkal kötött számos házassága révén került a lapokba. Frederic von Anhalt herceg a nyolcadik férje, 1986 óta házasok.
- ajánlatunk
- Schmitt: Egységes, látható és érezhető a nemzetpolitika
- Férfiágon öröklődik a szívbetegség?
- Megvalósult gyermekkori álom
- „Magyarországon sajtószabadság van”
- Új törvények - A szorgalommal nem volt baj
- Rengeteg madár pusztul el
- Tárki: kétszeres előnyben a kormánypártok
- Gál-Busuttil: az eljárás vége előtti ítélethozatal az autoriter módszer
- Mit mondtak az elemzők az évértékelőről?
- EP-meghallgatás - Hankiss Ágnes levele a résztvevőkhöz
- A Kúria szerint is kartelleztek az útépítők a fővárosban
- A horkolás csak tünet, előzze meg a szövődményeket!
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- Bayer Zsoltot megrémítette a 168 Óra
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Mohácsi Viktória politikai menekült Kanadában?
- Drága Nellikém!
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Bankárok a Nyugat diktátorai
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
- Liptai Claudiát elrabolták
- Ez az igazi abszurd: Oszkó exminiszter tavaly április óta a Malév konkurens igazgatóságában
- Szóval ez fáj...
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- Orbán akarnok, szélhámos hazugságáról a 168 Órában
- VV Zsuzsi megverte a Blikk újságíróját
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Volt egyszer egy puccsÉg a ház, de a lakók még népszínházat rendeznek. Az unió immár második felvonásban biztosította a szórakozást Európa demokrácialetéteményeseinek.
- Bankárok a Nyugat diktátorai
Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez. - Dúl az összeesküvés-gyakorlatTámadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.















