Mesterházy: megújítja kommunikációját az MSZP
2010. szeptember 2. 13:04

Mesterházy Attila, az MSZP elnöke kezdeményezőbb, a kormányoldallal szemben pedig határozottabb, keményebb, kritikát megfogalmazó kommunikációt vár a párt újjászerveződő kommunikációs csapatától. A pártelnök újságíróknak mutatta be a szocialisták két új szóvivőjét: Kormos Katát és Török Zsoltot. Mesterházy Attila elmondta: az elmúlt egy-másfél hónapban kezdték a párt kommunikációjának újjászervezését, több jelölt közül választották a két új szóvivőt, akiktől egyebek mellett a kívülálló, "friss szem" nézőpontját, gondolkodásmódját várja.

Kormos Kata kereskedelmi televízióknál és rádióknál dolgozott, Török Zsolt pedig a párt országgyűlési képviselője volt. Mindketten hangsúlyozták, hogy hisznek a megújuló MSZP-ben.

Nyakó István távozó szóvivő - aki jelen volt a sajtótájékoztatón - nyolc évig töltötte be ezt a tisztséget az MSZP-ben.

MTI
Címkék:
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
A két kaszás kijár neki, miután éltének évtizedei alatt annyiszor el akarták kaszálni, és, ha színműveinek hazai, azaz magyarhoni sorsát vesszük alapul, ez évtizedeken át sikerült is.
  • Volt egyszer egy puccs
    Ég a ház, de a lakók még népszínházat rendeznek. Az unió immár második felvonásban biztosította a szórakozást Európa demokrácialetéteményeseinek.
  • Bankárok a Nyugat diktátorai
    Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez.
  • Dúl az összeesküvés-gyakorlat
    Támadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
  • Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
    Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó