Katonai tartálykocsikkal szállítanak üzemanyagot Görögországban
2010. július 31. 20:39

A katonai járművek a repülőterekre, erőművekhez és kórházakhoz viszik az üzemanyagot, a rendőrökkel kísért vállalati tartálykocsik pedig a töltőállomásokat látják el. A sztrájkolók korábban megtámadtak néhány teherautót, de egyik incidens sem vált súlyossá. A szigeteket a haditengerészet szolgálja ki. A hét eleje óta mintegy 33 ezer gépkocsivezető szüntette be a munkát anyagi érdekei védelmében, súlyos károkat okozva a nyári turizmusnak és az egész gazdaságnak. Szombaton azonban a kormány szerdai fenyegetése hatására egy részük újból munkába állt. Athénban már 250 benzinkút működik, Szalonikiben pedig mintegy 70 - közölte a közlekedési minisztérium.

MTI
Címkék:
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
A két kaszás kijár neki, miután éltének évtizedei alatt annyiszor el akarták kaszálni, és, ha színműveinek hazai, azaz magyarhoni sorsát vesszük alapul, ez évtizedeken át sikerült is.
  • Volt egyszer egy puccs
    Ég a ház, de a lakók még népszínházat rendeznek. Az unió immár második felvonásban biztosította a szórakozást Európa demokrácialetéteményeseinek.
  • Bankárok a Nyugat diktátorai
    Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez.
  • Dúl az összeesküvés-gyakorlat
    Támadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
  • Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
    Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó