Megcsúszott Szolnoknál a Tisza fővédvonala egy szakaszon
2010. július 31. 18:07

Harmadfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el a Közép-Tisza Vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Köti-kövízig) a Tisza szolnoki fővédvonalának egy szakaszán, ahol a napokban a töltés megcsúszását észlelték a szakemberek – közölte szombaton a szervezet vezetője az MTI-vel. Lovas Attila elmondta: a suvadás a város felőli gát körülbelül hetven méteres szakaszát érinti, amely jelenleg a folyón levonuló kisebb árhullám miatt víz alá került. Hangsúlyozta: a területet lezárták, ám a jelenség pillanatnyilag sem emberéletet, sem a környékben lakók vagyonbiztonságát nem veszélyezteti. A Tisza most tapasztalható vízszintemelkedése várhatóan az első fokú árvízvédelmi készültség szintje alatt marad – tette hozzá.

„A helyzet azonban folyamatos figyelmet és a gátszakasz szárazra kerülését követően mielőbbi beavatkozást igényel” - jelezte az igazgató. Kifejtette: a védvonal egy hosszabb darabján elvégzik majd a lerakódott hordalék eltávolítását, illetve a rézsű meredekségének csökkentését. A kritikus területen pedig eltávolítják a lecsúszott földréteget, és kőszórással erősítik meg a töltést. Lovas Attila tájékoztatása szerint a helyreállítás tervei már készülnek. Amennyiben az időjárás és a vízállás megfelelően alakul, a kivitelezés augusztus végén elkezdődhet, és még az ősz folyamán befejeződik. A szakember emlékeztetett: hasonló suvadás miatt a Köti-kövízig munkatársai már a korábban is végeztek helyreállítási munkákat a Tisza Szolnokot védő gátján, éppen a most megcsúszott rész közelében. Az időről időre megismétlődő jelenségek okai minden bizonnyal azonosak: a rekord szint körüli árhullámok alatt jelentős mennyiségű iszap rakódik az ideálisnál egyébként is meredekebb gátra, amely a kiszáradás során elveszíti állékonyságát – magyarázta az igazgató.

MTI
Címkék:
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
A két kaszás kijár neki, miután éltének évtizedei alatt annyiszor el akarták kaszálni, és, ha színműveinek hazai, azaz magyarhoni sorsát vesszük alapul, ez évtizedeken át sikerült is.
  • Volt egyszer egy puccs
    Ég a ház, de a lakók még népszínházat rendeznek. Az unió immár második felvonásban biztosította a szórakozást Európa demokrácialetéteményeseinek.
  • Bankárok a Nyugat diktátorai
    Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez.
  • Dúl az összeesküvés-gyakorlat
    Támadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
  • Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
    Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó