Papcsák Ferenc elszámoltatásért felelős kormánybiztos pénteki sajtótájékoztatóján közölte, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) vizsgálja az Omninvest Kft.-vel kötött szerződéseket, továbbá a sanghaji világkiállítást, a sukorói kaszinó koncesszióját, és a moszkvai kereskedelmi képviselet ingatlanértékesítését. A kormánybiztos tájékoztatása szerint mindegyik ügyben az állammal kötött több milliárdos értékű szerződésekről van szó, és az állammal szerződő felek tulajdonosi háttere offshore társaságnak minősül..
Az Omninvest, ahogy eddig, úgy ezután is nyitottan áll minden vizsgálat elé - közölte az influenza elleni oltóanyagokat gyártó társaság az MTI-vel szombaton annak kapcsán, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) az előző ciklus alatt kötött állami szerződéseket, köztük az Omninvestét is vizsgálja Az Omninvest közölte, hogy egyeztet a magyar kormány illetékes szerveivel a 2006-ban elnyert k+f támogatás európai versenyjogi kérdéseiről. Leszögezik ugyanakkor, hogy a cég az akkor kötött szerződés minden elemét maradéktalanul betartotta és betartja. Példaként említik, hogy a támogatási pénzösszeg felhasználásával végrehajtott, világszínvonalú fejlesztéseknek köszönhetően a 2009-ben és idén külföldre eladott oltóanyagok után az államnak több mint 110 millió forintos hozzájárulást fizetett meg az Omninvest az érvényben lévő szerződése alapján.
A cég közleménye arra is emlékeztet, hogy tulajdonosi struktúrája a közelmúltban átalakult, mára teljesen transzparens: az Omninvest tulajdonosa egy nagyváradi társaság, amelyet öt magyar magánszemély birtokol.
- ajánlatunk
- Férfiágon öröklődik a szívbetegség?
- Megvalósult gyermekkori álom
- „Magyarországon sajtószabadság van”
- Új törvények - A szorgalommal nem volt baj
- Rengeteg madár pusztul el
- Tárki: kétszeres előnyben a kormánypártok
- Gál-Busuttil: az eljárás vége előtti ítélethozatal az autoriter módszer
- Mit mondtak az elemzők az évértékelőről?
- EP-meghallgatás - Hankiss Ágnes levele a résztvevőkhöz
- A Kúria szerint is kartelleztek az útépítők a fővárosban
- A horkolás csak tünet, előzze meg a szövődményeket!
- A fejlesztési minisztérium ésszerű kompromisszumra törekszik
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- Bayer Zsoltot megrémítette a 168 Óra
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Mohácsi Viktória politikai menekült Kanadában?
- Drága Nellikém!
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Bankárok a Nyugat diktátorai
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
- Liptai Claudiát elrabolták
- Ez az igazi abszurd: Oszkó exminiszter tavaly április óta a Malév konkurens igazgatóságában
- Szóval ez fáj...
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- Orbán akarnok, szélhámos hazugságáról a 168 Órában
- VV Zsuzsi megverte a Blikk újságíróját
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Bankárok a Nyugat diktátorai
Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez. - Dúl az összeesküvés-gyakorlatTámadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
- Hideg földekA paraszt intelligens, nem tunya, de óvatos. Akkor újít, változtat a hagyományon, ha meggyőződött hasznosságáról.















