Alkotmánybírósághoz fordult az LMP frakcióvezetője, mert véleménye szerint alkotmányellenes, hogy kormányülésről hangfelvétel csak kormánytag kérésére, indokolt esetben, és a miniszterelnök engedélyével készülhet - közölte az ellenzéki párt pénteken az MTI-vel. A közlemény emlékeztet arra, hogy a kormány ügyrendjének rendelkezése főszabályként "utólagos" hangfelvétel készítését írja elő, míg valós idejű hangfelvétel rögzítését csak a három korlátozó feltétel – kormánytag kérésére, indokolt esetben, a miniszterelnök engedélyével – együttes fennállása esetén, mondhatni kivételesen teszi lehetővé.
Schiffer András beadványában azt írja, hogy a központi államigazgatási szervekről, valamint a kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló törvény ilyen korlátozást nem tesz lehetővé. Hozzáteszi, hogy egy korábbi alkotmánybírósági határozat pedig kimondja, a kormány ülésén elhangzottak közérdekű adatok, ezért ha a kormány rövidebb-hosszabb ideig nem rögzíti azokat, azzal ellehetetleníti az információszabadságot, és jelentősen korlátozza az alkotmány által a közérdekű adatok megismeréséhez biztosított jogot.
A frakcióvezető ezért azt kéri az Alkotmánybíróságtól, hogy semmisítse meg a kormány ügyrendjében szereplő három korlátozó feltételről szóló, valamint az utólagos összefoglalót előíró szövegrészt. Július 8-án a Magyar Közlönyben megjelent határozatból derült ki, hogy az előző kabinet gyakorlatával ellentétben nem feltétlenül készül hangfelvétel az Orbán-kormány minden üléséről. "A kormány üléséről összefoglaló és a kormány tagjának kérésére, indokolt esetben és a miniszterelnök engedélyével rögtön, továbbá az ülés végén az összefoglaló elkészítésére alkalmas hangfelvétel készül" - áll a szövegben.
A határozat szerint az összefoglaló elkészítéséről – az ülést követő három munkanapon belül – a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) közigazgatási államtitkára gondoskodik, az összefoglalót a közigazgatási és igazságügyi miniszter írja alá. Az anyag egy-egy példányát a kormány tagjai, a kormány üléseinek állandó meghívottai, valamint az államtitkárok kapják meg, de a KIM közigazgatási államtitkára az összefoglaló megküldését másnak is engedélyezheti.
A hangfelvétel a kormány tagjai és az állandó meghívottak személyes használatára a KIM-ben rendelkezésre áll. A kormány tagjainak (a kormányülés állandó meghívottainak) megbízottja a minisztérium közigazgatási államtitkárának engedélyével a felvételt meghallgathatja, illetve ha folyamatban lévő munkához szükséges, az érdekeltnek a hangfelvétel alapján készített kivonat adható - rögzíti a kormányhatározat.
- ajánlatunk
- Schmitt: Egységes, látható és érezhető a nemzetpolitika
- Férfiágon öröklődik a szívbetegség?
- Megvalósult gyermekkori álom
- „Magyarországon sajtószabadság van”
- Új törvények - A szorgalommal nem volt baj
- Rengeteg madár pusztul el
- Tárki: kétszeres előnyben a kormánypártok
- Gál-Busuttil: az eljárás vége előtti ítélethozatal az autoriter módszer
- Mit mondtak az elemzők az évértékelőről?
- EP-meghallgatás - Hankiss Ágnes levele a résztvevőkhöz
- A Kúria szerint is kartelleztek az útépítők a fővárosban
- A horkolás csak tünet, előzze meg a szövődményeket!
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- Bayer Zsoltot megrémítette a 168 Óra
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Mohácsi Viktória politikai menekült Kanadában?
- Drága Nellikém!
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Bankárok a Nyugat diktátorai
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
- Liptai Claudiát elrabolták
- Ez az igazi abszurd: Oszkó exminiszter tavaly április óta a Malév konkurens igazgatóságában
- Szóval ez fáj...
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- Orbán akarnok, szélhámos hazugságáról a 168 Órában
- VV Zsuzsi megverte a Blikk újságíróját
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Volt egyszer egy puccsÉg a ház, de a lakók még népszínházat rendeznek. Az unió immár második felvonásban biztosította a szórakozást Európa demokrácialetéteményeseinek.
- Bankárok a Nyugat diktátorai
Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez. - Dúl az összeesküvés-gyakorlatTámadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.















