Agyonlőtt egy négyéves gyerek egy hároméveset
2010. július 30. 19:45

Indianapolisban egy négyéves kisfiú agyonlőtte hároméves játszótársát - közölte pénteken a helyi rendőrség. A beszámoló szerint a kisfiú - még csütörtökön - felkapott egy töltött pisztolyt, amelyet a konyhaasztalon hagytak, és ráfogta a hároméves kislány fejére, azután elhúzta a ravaszt. A kislányt kórházba szállították, de még aznap meghalt. A rendőrség közölte, hogy kokaint és marijuanát találtak a lány anyjának a lakásán, ahol a baleset történt. A nőt őrizetbe vették, és vádat emelnek ellen gondatlanság és kábítószerrel való visszaélés miatt. Az asszony két másik gyereke szemtanúja volt a lövésnek. Rájuk egy rokonuk vigyáz.

MTI
Címkék:
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
A két kaszás kijár neki, miután éltének évtizedei alatt annyiszor el akarták kaszálni, és, ha színműveinek hazai, azaz magyarhoni sorsát vesszük alapul, ez évtizedeken át sikerült is.
  • Volt egyszer egy puccs
    Ég a ház, de a lakók még népszínházat rendeznek. Az unió immár második felvonásban biztosította a szórakozást Európa demokrácialetéteményeseinek.
  • Bankárok a Nyugat diktátorai
    Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez.
  • Dúl az összeesküvés-gyakorlat
    Támadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
  • Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
    Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó