Megnyílt a föld Andocson, és elnyelt egy földutat. Egy hozzávetőleg harminc méter hosszú, tíz méter mély krátert fedeztek fel a Somogy megyei Andocs határában - adta hírül csütörtökön a Sonline. hu. A hírportálnak Moós Miklós tanyagondnok arról számolt be, hogy az ottani szövetkezet elnöke hétfői határszemlén fedezte fel a hasadékot. Az árok Andocs egyik településrésze, Németsűrű külterületén keletkezett, ott, ahol néhány nappal ezelőtt még egy földút haladt. "Egyelőre fogalmunk sincs, hogy mi lesz a sorsa, mindenesetre igyekszünk a balesetveszélyt a minimálisra csökkenteni" - fogalmazott a tanyagondnok.
Feltehetően egy föld alatti patak mosta ki az út alól a földet, erre több barlangszerű üreg enged következtetni. A májusban lezúduló nagymennyiségű eső megtette a hatását, a felszín nem bírta és beszakadt.
Az Andocshoz tartozó Nagytoldipusztán a vasutat mosta alá a víz, onnan a mai napig vonatpótló kisbusz szállítja az utasokat.
Töröcsik Ferencné polgármester közölte: Nagytoldipusztán és Németsűrűn minden családjához levelet juttattak el, amiben azt kérték, hogy a gyerekeket felnőtt kísérő nélkül ne engedjék ki a határba. Figyelmeztették a gazdákat is, hogy aratás előtt járják végig a táblákat, nehogy baleset történjen.
Somogyban a júniusi rendkívüli esőzések miatt több helyen keletkezett mély árok, így Törökkoppány, Karád, Pusztaszemes és Ecseny térségében. Somogybabodon egy több száz méter hosszúságú szakadék keletkezett, amelynek mélysége eléri a 10 métert, a szélessége is csaknem ugyanennyi. Az árkot a területet felmérő pécsi bányakapitányság illetékesei szerint körülbelül nyolc és félmillió forintból lehetne feltölteni.
- ajánlatunk
- Férfiágon öröklődik a szívbetegség?
- Megvalósult gyermekkori álom
- „Magyarországon sajtószabadság van”
- Új törvények - A szorgalommal nem volt baj
- Rengeteg madár pusztul el
- Tárki: kétszeres előnyben a kormánypártok
- Gál-Busuttil: az eljárás vége előtti ítélethozatal az autoriter módszer
- Mit mondtak az elemzők az évértékelőről?
- EP-meghallgatás - Hankiss Ágnes levele a résztvevőkhöz
- A Kúria szerint is kartelleztek az útépítők a fővárosban
- A horkolás csak tünet, előzze meg a szövődményeket!
- A fejlesztési minisztérium ésszerű kompromisszumra törekszik
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- Bayer Zsoltot megrémítette a 168 Óra
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Mohácsi Viktória politikai menekült Kanadában?
- Drága Nellikém!
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Bankárok a Nyugat diktátorai
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
- Liptai Claudiát elrabolták
- Ez az igazi abszurd: Oszkó exminiszter tavaly április óta a Malév konkurens igazgatóságában
- Szóval ez fáj...
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- Orbán akarnok, szélhámos hazugságáról a 168 Órában
- VV Zsuzsi megverte a Blikk újságíróját
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Bankárok a Nyugat diktátorai
Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez. - Dúl az összeesküvés-gyakorlatTámadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
- Hideg földekA paraszt intelligens, nem tunya, de óvatos. Akkor újít, változtat a hagyományon, ha meggyőződött hasznosságáról.















